Facebook-oldalunk

Kedvelj minket a Facebookon is! A cikkek mellett rövidebb híreinket és játékainkat is ott osztjuk meg, illetve filmes idézeteket, képeket is találhatsz!

Bloglovin'

Rovataink

">

Heti mozibemutatók

  • Mia Hansen-Love: Éden
  • John Edginton: Genesis: A siker útja
  • Simon Curtis: Hölgy aranyban
  • George Miller: Mad Max – A harag útja
  • Gillian Greene: Rekviem egy macskáért
  • Elizabeth Banks: Tökéletes hang 2.
  • Martin Provost: Violette

 

tovább »

Támogatónk

galaktika.jpg

Azt hittem az apokalipszist nem lehet elrontani… Tévedtem!

2013. december 27. 20:06 RDorka

Ez a film Evan Goldberg és Seth Rogen első rendezése: az Itt a vége (This is The End). Nos, bár maradtak volna a kaptafánál!

this-is-the-end.jpg

A történet szerint egy rakás híresség – mindenki saját magát játssza a filmben – összegyűlik James Franco házavató partiján és hirtelen kitör a Bibliában megírt apokalipszis. Igazából spoiler nélkül ennyi mondható el a cselekményről. Nem mintha sokkal több lenne benne.

Ez film sehova nem sorolható. Egy humoros vígjátékra számít az ember, világvégébe csomagolva, de a hasfalrengető nevetés elmarad. Ugyan felvetődik a lehetőség, hogy a mondanivalóban lesz valami mérvadó, esetleg a barátságról fog szólni (mert ez a szál volt kiemelve az elején), de aztán a sok gagyi CGI tűz között valahol ez a gondolat is elég. Semmi baj, akkor biztos csak szimplán nevettetni akar, de még csak el sem mosolyodunk semmin! Az Itt a vége unalmas kliséket szór ide-oda, és a porba tiporja azt, ami jó a fekete humorban. Vagyis a humort. Rengeteg lehetőséget kihagytak az alkotók, ami vicces lett volna. Amit el is találtak azt meg elbaltázták és végezetül csak undorító vagy semleges lett.  Ráadásul az egész film leplezetlenül azt sugallja, hogy az összes celeb ostoba, drogos, és velejéig romlott. De miért is? Ez végkonklúziónak nem túl kecsegtető!

A filmen a látványvilág sem segít. A fényképezés és a CGI középszerű, és egyes jelenetekben rettenetesen sok a lens flare vagy a felesleges effekt. Ezektől sem lesz mókás az alkotás, csak mérhetetlenül és indokolatlanul csicsás. Még a filmes utalások sem viccesek.

Egek, nem tudok erről a filmről mit mondani, egyszerűen ilyen rosszat még nem láttam. Csak azért néztem végig, mert reméltem, hogy lesz benne legalább egy icike-picike rész, ami vicces. Úgy szerettem volna! 

1/10

RDorka

Táncolj dilis!

2013. december 25. 15:55 kockaes

Előrebocsátom, hogy igencsak személyes hangvételű kritika következik, ugyanis a Nevetséges Napóleon nagyon „emberfüggő” film. És én imádtam, de ugyanakkor sokszor megkapom, hogy „furcsa” filmeknek mennyire tudok örülni, és hogy borzasztó filmeken kacarászok. De ez van, Napóleon meg csúcs!

A film a címben szereplő Napóleonról (Jon Heder) szól, Napoleon Dynamite-ról (igen, ez a neve): egy szemüveges, bongyor-hajú „freak”, akivel senki nem áll szóba a suliban, aki a legtöbb szívatás áldozata, és akit a nagyi nevel. Ráadásként van egy hasonlóan balek tesója, aki azért annyira nem hülye, hogy ne uralkodjon az öcsin. Na mármost a nagyi megsérül, kórházba kerül, úgyhogy egy ideig Rico bácsi (Jon Gries) a főnök otthon, aki vacak cuccok házalásával keresi a kenyerét. A suliba meg új srác érkezik, Pedro (Efren Ramirez), aki teljes hét centit képes ugratni a biciklijével (innen a nagy haverság kezdete), na meg a szalagavató is közeleg, el kéne hívni egy lányt – egyszóval nagy változások állnak be Napóleon életében, ő meg a maga fura módján reagál mindenre. Kampányt indítanak Pedro diákelnökségéért („Pedro for president!”), aztán Napóleon szerelmes is lesz, úgyhogy meg is tanul táncolni (mert azzal jól lehet csajozni), innen a film egyik leghíresebb jelenete – táncolj, dilis, mindenki imád!

A Nevetséges Napóleon is a Sundance-ről indult útjának, akárcsak a többi indie, azaz független film. Ennek köszönhetően rendelkezik mindazokkal a pozitívumokkal, amiket az ilyen filmektől már megszoktunk: a kis költségvetést ellensúlyozva a karakterekre épít, felvéve a harcot a blockbusterek üresfejű, de csili-vili külsejű szereplőivel. Ilyen filmek voltak a Sex, lies and videotape Soderbergh-től vagy az azóta kultuszfilmes-rendezővé avanzsált Tarantino-tól a Kutyaszorítóban. Ezek a filmek mind a karakterekből építkeznek és az őket életre keltő kiváló színészi alakításokból. Márpedig a Nevetséges Napóleon bővelkedik a nagyszerű színészi alakításokban, megspékelve mindezt egy kis helyzetkomikummal és abszurditással.

Jared Hess alkotása kiemelkedik a tinifilmek sorából, talán a Freaks and Geeks című sorozat áll hozzá a legközelebb. Az a sorozat, amiben többek között Seth Rogen, James Franco és Jason Segel kezdte a pályafutását. A Nevetséges Napóleon folytatja a hagyományt, és egy életszagú, de közben felnagyított, kicsavart tini-világot tár elénk Amerika egyik eldugott kisvárosának életéből.

10/10

Kockás

Karácsony a király!

2013. december 24. 18:00 kockaes

Természetesen minket is körül leng a karácsonyi hangulat, így nem hagyhatjuk top3 nélkül a „szeretet ünnepét”. De mivel ilyenkor lépten nyomon karácsonyi filmek ajánlóinak tömkelegébe fut az ember, csavartunk egy kicsit a tematikán, és azokat a filmeket válogattuk össze (témától és tartalomtól függetlenül), amik számunkra jelentik az ünnepet, amiket mi szoktunk nézni a családdal, töltött káposztát zabálva. Így kerülhet egymás mellé A végtelen történet és a Star Wars.

karácsonyi illusztráció.jpg

PanAma

  • Csillagok háborúja, A Birodalom visszavág, A jedi visszatér: Egy nagyon személyes, gyermekkori élmény miatt számomra a filmsorozat 3 régi részének van egy sajátos „karácsonyi” jellege. Az első olyan Karácsonyomon, amire tisztán emlékszem (kb. 5 éves voltam), három VHS várt a fa alatt, ezekkel a filmekkel – azelőtt folyton a sarki tékába kellett leugrani Lucas klasszikusaiért.
  • A hihetetlen család: Nagy családi kedvenc, amit a „kishugim is nézhet” (ez tényleg komoly szempont, mert volt olyan, hogy szüleim a Faun labirintusát akarták betenni neki esti mesének), ezért a közös összejöveteleken gyakran előkerül.
  • Karácsonyi lidércnyomás: Egy fantasztikus bábanimációs film, Burton mestertől, ami multifunkcionális: Halloween-kor és Karácsonykor is nézhető, és kell is, mert zseniális!

 

Saccperkb

Ha karácsony, akkor fegyverropogás, torz gonosztevők és öngyilkos, drogos prostik! Izé...

  • Halálos fegyver: Gyermekkorom egyik legelső filmes élménye a fent említett nyitójelenet. De szerintem ettől lettem normális felnőtt.
  • Batman visszatér: Meggyőződésem, hogy Tim Burton három legjobb filmje A „karácsony-trilógia”: az Ollókezű Edward, a Batman visszatér és a Karácsonyi lidércnyomás. A Batmanben van bőrrucis Michelle Pfeiffer, ezért ez a legjobb.
  • Drágán add az életed: Amikor még Bruce Willis nem csak a gázsiért filmezett. Ja, és Hans Gruber a legjobb gonosz EVER.

 

Leila

  • A szerelem erejével: Minden meg van benne, ami a karácsonyi túlélő készlethez szükséges: eredeti karakterek, viccek, szerelem, küzdelem, dráma…és Julia Roberts!
  • Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt: Karácsonykor romantikus vígjáték minden mennyiségben! A film egyszerűen megunhatatlan, az egész család századjára is nevet ugyanazokon a poénokon.
  • Bridget Jones naplója: Örök klasszikus (de csak az első rész), nemcsak feldob, de néha jó látni, hogy valaki még nálunk is pancserebb. És karácsonyi szekvencia is van benne!

 

Kockás

  • A végtelen történet: Tévés matiné volt karácsony környékén, ám egy idő után elfelejtődött, viszont számomra megmaradt ünnepi filmezésnek. Nem különösebben jó adaptáció, de a nosztalgia megszépíti. (A könyvet meg olvassa el mindenki, mert csodálatos!)
  • Zodiákus: Édesanyámmal különös rajongást tanúsítunk a krimik és sorozatgyilkosok iránt, így fordult elő, hogy több szent estét is paplan alá bújva töltöttünk a Zodiákus társaságában.
  • Csúcsfejek: Na, erre a filmre tényleg nincs magyarázat, de imádom. És karácsonykor szokott előkerülni.

pengunsandzombies

  • Igazából szerelem: Én nem magyaráznám, hiszen ez az a film, amit a fél világ néz karácsonykor.
  • A nagy szökés: Egy kb. 15 másodperces dalrészleten kívül semmi karácsonyi nincs benne, sőt!  Ennek ellenére néhány családi emlék miatt valahogy mindig előkerül karácsony körül. Háborús filmek rajongóinak kötelező, a 60-as évek legnagyobb sztárjaival - de talán nem feltétlenül karácsonykor.
  • Úton hazafelé: Az utóbbi években pihenőpályára került, de számomra gyermekként sokkal meghatározóbb karácsonyi filmélmény volt a három kisállat utazásának története, mint Kevin ténykedései, melyek során több kárt okoz, mintha a két jómadár kirámolta volna a házat.

 

PanAma, Saccperkb, Leila, Kockás & penguinsandzombies

Karácsonyi rádiózás

2013. december 23. 18:00 kockaes

Ismételten jelentkezik a Vászon és ernyő rádióműsor, ahol ezúttal a karácsonyi filmekről lesz szó, mint például a Igazából szerelem, a Hull a pelyhes vagy a Polar Expressz. Természetesen az ünnepi hangulathoz híven, kiváló karácsonyi slágerekkel készültem (sajnos ezúttal PanAma kimaradt a buliból és egyedül próbálom menteni a menthetetlent). Gyertek, hallgassátok minél többen!

Az élő adás hétfőn este 20:00-tól 22:00-ig lesz hallható a Látszótér oldalán, de mint mindig, ezúttal is vissza tudjátok majd hallgatni, méghozzá az alábbi linken.

content-img.png

Kockás

A Halál is karácsonyozik

2013. december 22. 19:44 Saccperkb

Új szerzőnk, Saccperkb bemutatkozó cikke, mely a Karácsony szellemiségébe vezet Benneteket:

És nem, ez nem egy slasher.

Valahol, a hazai könyvesboltok fantasy-polcainak mélyén, a tinédzser rém-románcokon túl, de még a Szilmarilokon innen, ott lapul Terry Pratchett Korongvilág-sorozata. Egy olyan, negyven könyvön át terpeszkedő fantasy-világ ez, ahol az összes mesebeli faj megtalálható és békességben megfér egymással. Már nyoma sincsen a nagy, drámai háborúknak, helyette a civilizáció problémáival szembesülnek az itt élők: a vámpírok vérelvonókra utalják be magukat, a gólemek az egyenjogúságért küzdenek és a szakállas törpék nőinek coming-outja olyan felháborodást kelt, mint nálunk a melegeké. Ebben a világban él a sorozat első élőszereplős adaptációjának, a magyarul a borzalmas Varázsapu (Hogfather) címmel megáldott történetnek a főhősnője, Sto-Heliti Zsuzsa is.

aaahogfather-original.jpg

Zsuzsa (a Downton Abbey-ből ismerős Michelle Dockery) egy mary poppins-i szigorral bíró nevelőnő, aki megpróbál a lehető legnormálisabban élni. Mikor Disznólesés (egy téli napfordulós ünnep, amely gyanúsan hasonlít a mi karácsonyunkra) előestéjén a piros kabátos, nagyszakállú Vadkanapó helyett a nagyapja mászik le a kéményen, a lányon erőt vesz a balsejtelem, hogy ez az ünnep sem fog a tervek szerint menni. A nagyapó ugyanis egy két méter magas, fekete köpenyt hordó csontváz, akinek mellesleg az elhunyt lelkek összegyűjtése a feladata. A Halál helyettesíteni ugrott be Vadkanapót, aki titokzatos körülmények között eltűnt. Zsuzsára marad a feladat, hogy megmentse a Disznólesést a Valóság gonosz revizoraitól és egy igen elszánt orgyilkostól.

Már ebből látszik, hogy a Hogfather (bocsássatok meg, de nem vagyok hajlandó leírni még egyszer, hogy Varázsapu... na, tessék.) nem az a tipikus karácsonyi mese. És ami a legjobb benne, hogy ezt tudja magáról, és kegyetlenül ki is figurázza a hagyományos történeteket. Például, mikor a Halál azzal a feladattal szembesül, hogy elvigye a kis gyufaáruslányt, inkább Vadkanapóként visszaadja neki az életét. Aki hozzám hasonlóan gyűlölte a mese végén az angyalokat, akik csak a halál után jöttek el a kislányért, imádni fogják ezt a jelenetet. Mindeközben a Hogfather megmarad egy szerethető mesének, egy igen szép (bár picit talán túl szájbarágós) tanulsággal a végén, méghozzá a hit fontosságáról. 

A kétszer másfél órás tévéfilm a maga nemében is remek: Michelle Dockery, és főleg az orvgyilkos Ozsonna urat játszó Marc Warren fantasztikus alakítást nyújtanak, az effektek egy brit tévéfilmhez képest korrektek, a díszlet pedig gyönyörű (a Fogtündér palotája különösen elképesztő). Ha valaki unja már a tucat számba menő karácsonyi meséket, feltétlen szerezze meg magának ezt a jópofa kis fantasy-filmet, és szeressen bele Sir Terry Pratchett varázslatos világába!

8/10

Saccperkb

Vérben edzett család

2013. december 21. 16:19 SzamárCsacsi

A horror az a műfaj, ahol leginkább eluralkodott a hollywoodi futószalag-effekt és folyamatosan nyomják ki az újabb és újabb folytatásokat bármilyen nyereséges film után, valamint sorra készülnek a régi nagy sikerek feldolgozásai. A horror remake-ek minősége viszonylag nagy skálán mozog, ami abban merül ki, hogy az egészen megbotránkoztatóan rossz filmek mellett néha találhatunk igazi gyöngyszemeket is. Ilyen a Wes Craven által rendezett 70-es évek hírhedt exploitation kult klasszikusának 2006-os feldolgozása: a Sziklák szeme.

vlcsnap-2013-12-05-10h36m47s114.png
A rendező a francia származású Alexandre Aja, aki három évvel azelőtt a Magasfeszültség (Haute tension) című francia horrorfilmmel robbant be a köztudatba. A Sziklák szeme lett az első amerikai rendezése, de nem az utolsó: azóta is sikeres filmkészítőként van jelen Hollywoodban, és legutóbb például Daniel Radcliffe-el dolgozott együtt a Horns-on, aminek a megjelenése 2014-re van időzítve.

A történet nem sokat változott. Egy család nyaralni megy Californiába, és miközben a kihalt sivatagon vágnak át lakókocsijukkal, kiderül, hogy nincsenek egyedül: a szikláknak szeme van. És a szemek egy csoport mutánshoz tartoznak, akik vérre szomjaznak. Itt meg is jelenik az első különbség: míg az eredetiben a mutációk beltenyészet eredményei, addig a remake-ben egy nukleáris teszt általi radioaktív fertőzés következményei. Ez egy fontos elem lesz a későbbiekben, mivel a francia Aja egy olyan dimenziót ad a filmnek, amitől a Sziklák szeme egy elgondolkodtató, társadalomkritikus műként értelmeződik újra.

A főcím alatt megjelenő fotók a mindenféle testi rendellenességgel rendelkező kisbabákról ugyanis valódiak, de nem radioaktív hatás következményei: az amerikai hadsereg által a vietnami háborúban használt vegyszeré, az úgynevezett Agent Orange-é, ami becslések szerint több mint fél millió torzszülött bébi világra jöttét eredményezte. Nem véletlen, hogy a film egyik jelenetében afféle fricskaként a történetben megjelenő legeldeformáltabb mutáns az amerikai himnuszt énekli. Egy másik jelenetben a főszereplőnk, Doug (Aaron Stanford) a California Dreamin’-t dúdolja, szimbolizálva a hollywoodi álmot, afféle önreflexív utalásként Aja saját helyzetére.

A cselekmény értelmezhető egy afféle felnövés történetként is, amennyiben a főszereplőnek, aki egy szemüveges, pacifista üzletember, át kell vennie a családapa szerepét, és cselekvő karakterré átlényegülnie, ahhoz hogy megmeneküljenek. Nem véletlen, ahogy előrehaladunk a történetben, maga a szemüveg (ami szimbolikusan összekapcsolódik a karakter „könyvmoly” személyiségével) is berepedezik/fragmentálódik, akárcsak a pacifista perszónája, ahogy átváltozik egy bosszúálló „fenegyerekké”. Mindeközben Aja nem tartózkodik az explicit erőszak ábrázolásától, és a 2004-ben a Fűrész-szel elindult „torture porn” főárambeli áthelyeződésének újabb állomása a film.

vlcsnap-2013-12-05-10h33m20s20.png
Összességében a Sziklák szeme, bár felszínen csak egy buta vérengzős horrornak tűnhet, számos dimenziói miatt kiemelkedik az átlagos horrorfilmek közül. Alexandre Aja amellett, hogy teljesen tisztességesen adaptálja a Craven klasszikust, szerzőisége által még hozzáad egy igazán izgalmas végeredményt létrehozva. A Sziklák szeme így remek példa arra, milyen, amikor egy feldolgozás jól sikerül.

8/10

Szamár

Vegyél részt a filmben – az első magyar interaktív sorozat-app

2013. december 19. 19:05 PanAma

Érezted már úgy, hogy beleszólnál egy film, vagy sorozat alakulásába? Hogy te másképp döntenél a szereplők helyében? Most a te kezedben az irányítás: vezesd a történetet úgy, ahogy neked tetszik!

A hazai star-upok egyik kiemelkedő példája az Ipacs Gergely és Lőrincz Nándor keze alól kikerült interaktív sorozat: a Chili vagy Mango. A széria okostelefonokra (illetve táblagépekre) letölthető alkalmazás keretén belül tekinthető meg, mely Androidon és iOS-en is ingyenesen elérhető.

chili vagy mango.jpg

A történet két szálon fut, két főhőssel: az öntudatos, szívtipró ételkritikus, Zénó (Poroszlay Kristóf) és a félénk, szinte állandóan kellemetlen helyzetekbe csöppenő cukrásztanonc, Lili (Michl Júlia) randevúit nézhetjük végig. A találkák felváltva követik egymást az évadban, mely összesen 9 epizódot tartalmaz, az utolsó, melyben a két főhős útja végre keresztezi egymást (és megtudjuk, hogy tényleg egymásnak teremtett-e őket a sors) mától megtekinthető. A randik persze hozhatnak abszurd, nevetséges, kínos, vagy épp szívmelengető helyzeteket – mindez rajtunk múlik, ugyanis a videók során időről időre választhatunk, hogy hőseink miként reagáljanak egy-egy szitura. És hogy mit hoz a döntésünk? Hát néha elképesztő következményeket!

Az alapötlet filmes szempontból szerintem zseniális. Az alkotók rátapintottak a kortárs befogadói attitűdre, mely a PC (Xbox, stb.) játékokon felnövő generáció igényeiből fakad: egyre inkább részt akarunk venni a történetek alakításában és ténylegesen be akarunk lépni az eseményekbe. Nem csak mint a hőssel azonosuló néző, hanem mint aki dönthet is helyette. Ezt a Chili vagy Mango többé-kevésbé meg is adja nekünk, bár a választásaink gyakran illuzórikusak – a felbukkanó 2 ikonból nem feltétlenül lehet kisakkozni, hogy most mi fog történni.

Epizódonként 8 alternatív befejezés jöhet létre, azaz az évad egészére nézve 72. Zénó célja elsődlegesen az, hogy meghódítsa a randira vitt hölgyeményeket (lévén, hogy modern kori cassanova), Lilié pedig az, hogy meglépjen a kellemetlenebbnél kellemetlenebb helyzetekből. Ez a kettős motiváció azonban a végső epizódban összeütközik és kioltja egymást, minden befejezési alternatíva ugyanarra mutat (de nem fogom elspoilerezni, nézzétek meg!)

Bár az alapképlet – miszerint különböző csodabogár személyiségeket ismerünk meg a randik folyamán – kiváló, azért vannak hiányosságok. A sorozat elég erőteljesen táplálkozik a sztereotípiákból, sajnos a hősök nem igazán mutatnak változást a történet folyamán. Lili szinte egyáltalán nem lép előre – végig megmarad a bugyuta, ám gyönyörű angyalka szerepében –, Zénóban még van lehetőség érzelmi fejlődésre, de ezt csírájában elfojtják. Ráadásul az epizódok elég felemás megoldásokat és mondanivalókat is hordoznak: néha akkor vagyunk korrektebbek, ha sután és gyáván hazudunk, ahelyett, hogy őszinték lennénk. A színészi játékok is ingadozóak: a kiemelkedőtől – mint Keresztes Tamás őrült dietetikusa – az ügyetlenül középszerűig, mint (sajnos) Michl Júlia Lilije.

Ám alkalmazás tekintetében kalapemelés az alkotók előtt. Hihetetlenül fülbemászó főcímdal, igényes kivitelezés, kifinomult dizájn és hangulatos háttérfotók (Liliről és Zénóról) jellemzik az applikációt. Ráadásul a sorozat már adatforgalom nélkül is nézhető, az egyes részek előre letölthetőek, így nincs feltétlenül szükség internetkapcsolatra, ha épp Chilire vagy Mangora vágyunk!

6/10

PanAma

Brad Pitt a király!

2013. december 18. 19:20 kockaes

Brad Pitt a mai nappal 50 éves lett, ami lényegében kisebb sokkhatást eredményezett a „szerkesztőségben”. Hogy hogy nem öregszik ez az ember? Hogy lehet az, hogy nem jut eszünkbe olyan filmje, ami ne lett volna jó (kivéve a Z világháború, ami egy gyalázat - PanAma)? Persze, ha pályája elejére tekintünk, vannak cifra dolgok, de valljuk be, mégis csak egy igazi tehetségről van szó, aki a 2014-es Oscar gálán akár meg is szerezheti élete első díját – a sors fintoraként nem legjobb színészként, hanem a legjobb film kategóriában, mint producer: a Steve McQueen 12 év rabszolgasága előreláthatólag tarolni fog a díjkiosztón.

Brad-Pitt-pictures-desktop-Wallpapers.jpg

Most pedig lássuk, mi melyik alakításait szerettük a legjobban, top3 sorozatunk sztárja ezúttal Brad Pitt!

PanAma

  • Blöff: Én nem tudom, hogy lehet ennyire zseniálisan imitálni az érthetet gipsy-angolt, de ez valami elképesztő.
  • Thelma és Louise: Itt még nagyon a pályája elején van, de már brillírozik. Déli dialektus, cowboykalap és a kockahas – a fiatal hódító.
  • Harcosok klubja: Pszichotikus, agresszív Brad? JÖHET! Egyszerűen jó színész, na.

RDroka

  • Interjú a vámpírral: Első film, amit tőle láttam és zokogtam rajta. (RDorkára minden film durva érzelmi hatást gyakorol, ezt azért tegyük hozzá :D)
  • Ha eljön Joe Black: Brad Pitt, mint halál? Jöhet!
  • Trója: Mert ebben szexi.

Kockás

  • Hetedik: Fincher kezei között jó helyen van Brad Pitt, ketten együtt mindig valami nagyon menő kultfilmet alkotnak.
  • 12 majom: Kivételesen hiteles bolondot játszik benne.
  • Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford: Az egyetlen vadnyugati banditás film, amit szeretek, és ehhez bizony sok köze van a melankólikus Jesse James-t alakító Brad Pitt-nek. 

PanAma, RDorka & Kockás

Japán óriásbábok csihipuhija és egy kis kulturális kitekintés

2013. december 17. 19:03 PanAma

Most, hogy kijött az új Godzilla film bemutatója, írunk a klasszikus japán elődről is!

Ezúttal Kelet felé fordítjuk a KinoGlaz hajóorrát és bekukkantunk Japánba, méghozzá a japán sci-fi világába. A 2004-es Godzilla: Final Wars (Gojira: Fainaru uôzu) Kitamura rendező keze munkája, egyrészt tisztelgés az 60 éves nemzeti óriásszörny-mítosz előtt, másrészt emblematikus példája az ország speciális-effektus filmműfajának.

A történet szerint az ember okozta környezeti változások következtében a Földön óriásszörnyek szaporodnak el, amik visszaszorítására a civilizáció egy genetikai mutációval rendelkező emberi egyedekből  felépülő, ütőképes osztagot állít össze - az M szervezetet. Ugyan a monstrumok elleni harc sikeresnek bizonyul, a bolygót hamarosan újabb veszély fenyegeti, méghozzá egy megszálló faj képében. Az X bolygóról érkező idegenek a Földre szabadítják az összes veszélyes szörnyet, így az M szervezet kis túlélő csapatának nincs más választása, mint hogy szabadon eressze Godzillát, az egyik legpusztítóbb szörnyet, hogy ő küzdjön meg az ellenséggel.

godzilla-final-wars-2.jpg

Ha a klasszikus hollywoodi filmekhez szokott, nyugati szemünkkel ránézünk erre az alkotásra, a gagyiságtengeren kívül aligha fogunk látni valamit. Túlhajtott alműfajáradat, béna effektek, kegyetlenül rossz színészek és műanyagból készített óriásszörny-bábok (2004-ben!), amik egymást püfölik a képernyőn. Pedig a Godzilla: Final Wars a saját közegében értelmezve nem feltétlenül rossz film.

A science-fiction motívumok brutális mértékű keveredése Japán tőlünk idegen műfajfelfogásából ered – tegyük hozzá, ők legalább akkora sci-fi-hatalomnak számítanak keleten, mint az USA nyugaton, noha a két térség filmjei között ég és föld a különbség. A Japán sci-fik helyett ugyanis tokusatsu-k, vagyis speciális effekt filmek vannak – ők elsődlegesen a látvány és nem a tematika alapján csoportosítják a mozgóképes alkotásokat. A Godzilla ezen belül „kaiju”, vagyis óriásszörny-film, mely értelemszerűen vonzza magával a katasztrófafilmes vonalat is. De ezen kívül Kitamura alkotásában találunk inváziós/testrablós alien-filmet, mutánsfilmet, szuperhős-filmes elemeket, de beköszön a háborúsfilm, az akciófilm és a fantasy műfaja is. Nyugati ember legyen a talpán, aki ezt könnyen fogadja!

A látványvilág innen nézve szintén nagyon más, csúnya szóval gagyi: az óriásszörnyek látványosan gumibábok, vagy beöltöztetett emberek, a csihipuhi/pusztítós jelenetek pedig hosszan elnyújtottak, bennük felsorakozik a japán óriásszörny-mitológia széles skálája. Ám tudnunk kell, hogy ez a „béna” látványvilág a japán filmben szintén kezdettől fogva hagyomány, oka a nemzet művészeti hagyományában rejlik, melynek a nyugati koncepcióval ellentétben nem célja a pontos valóságillúzió-keltés (ld. japán fametszetek – szándékoltan nem perspektivikus ábrázolás). Az alkotás csak imitál, de nem von be teljesen, mi több, elidegenít. Ez tehát nem gagyiság, hanem tudatosság eredménye: használnak digitális technikát a filmekben (pl. Devil Man), de rendszerint az is az elrajzolást szolgálja. Ebben a műben is megjelenik egy harc erejéig a CGI, amerikai Godzilla a japán báb ellen, az utóbbi, mintegy büszke vállrándítással földbe is tiporja az idegen másolatot.

godzilla_final_wars_1.jpg

A színészi játék hiteltelen, túlzó volta is ehhez a hagyományhoz kapcsolható, a japán befogadó rétegnek ugyanis nem igénye a tökéletes mimézis. A nyugati sztereotípiát megjelenítő, Gordon kapitányt alakító Don Frye-ről süt, hogy nem színész (boxoló), szinte már vártam, hogy mikor röhögi el a szerepét. Matsuoka és Kosugi, a mutánsfiúk szerepében legalább profizmussal viszik a hihetetlenül modoros, ám hagyományos színészkedést.

Nyugati szemmel nem fog tetszeni, ezt garantálom. De ha kellően nyitottak tudunk maradni, vagy eleve trashfilmként tekintünk rá, egy egészen szórakoztató élménynek lehetünk részesei!

6/10

Az emberré válás útja

2013. december 15. 17:31 PanAma

A mozikba éppen berobbanó, Richard Shepard által írt és rendezett Dom Hemingway egy sajátos alkotás, mely számos elemében táplálkozik a gengszterfilm műfajából, ám a címadó karakter köré épülő történetet egy személyes drámává alakítja át. A brutálisan én központú világban élő, ám pitiáner, alpárian állat kasszafúróból hogyan lesz valaki ha morálisan nem is tökéletes, de jóváhagyható karakterré? A Dom Hemingway az emberré válásról szól.

Dom (Jude Law) 12 kemény év után jön ki a börtönből. A fogsága alatt végig tartotta a száját és nem dobta fel bűnöző társait, így busás jutalom reményében szabadul ki London utcáira. Legjobb barátjával, Dickie-vel (Richard E. Grant) meglátogatja az orosz maffiafejest, Ivan Fontaine-t (vagy Fontanovot), hogy behajtsa rajta a hallgatásért járó tartozást. Hiába a pénzbeli kárpótlás, az elveszett 12 évet nem lehet hipp-hopp bepótolni, és erre az élvhajhász, nagypofájú és veszedelmes Hemingway-nek is rá kell döbbennie. Itt az idő, hogy egyenesbe hozza az életét, és rendezze kapcsolatát a lányával, Evelynnel (Emilia Clarke – aki a Trónok harca Daenerys Targaryen-je!).

Dom Hemingway.jpg

A Dom Hemingway a Guy Ritchie által szinte már alműfajjá avanzsáltatott, angol alvilágot középpontba állító filmek hagyományához kapcsolódik (A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső; Blöff; Spíler), méghozzá karakterfestés terén. A film ugyanis szinte kizárólagosan a karakterekre összpontosít. Sem pisztolypuffogtatás, sem üldözős jelenet nincs, a gengszterfilm motivikája csak a hősökben összpontosul. De ez nem is baj, mert a személyes dráma a pontosan megfestett személyiségek által lesz nagyon ütős (én könnyeket morzsoltam a végén, nem vicc).

Dom egy nagyon kitalált, messzemenőkig alantas, ám mégis azonosulásra késztető személyiség. A maga pitiánerségében, leplezetlen agressziójában és egoizmusában megbújik valami az emberben rejtőző állatból, amiből neki teljesen embert kell faragnia a történet végére. Jude Law (aki simán eljátssza Sherlock oldalán a kimért Watsont, vagy az Anna Kareninában a fagyos Karenint is) csont nélkül brillírozik a szerepben, korunk egyik legkiemelkedőbb színésze.

A többi karakter és színész is kiemelkedő, a forgatókönyv nagyon jól megírt, minden elismerésem az alkotóké, akik ezzel a filmmel bebizonyították, hogy a legutálatosabb személyiségnek is van lehetősége a fejlődésre, és ez lélektanilag vizsgálható is. A képi világ pedig gyönyörűen követi a karakterfejlődést: az alpárisághoz kapcsolódó, stilizált színpompából (a vörös szín kiemelt jelenléte) jutunk el a realisztikusabb ábrázolásig.

Külön kalapemelés Varró Dani előtt a magyar szöveg létrehozásáért, mert zseniális lett (határozottan ajánlom a szinkronos verziót). A káromkodástengerek helyenként már irreális, ám elképesztően szórakoztató költői magasságokba csapnak. Bár néha a film óvatlanul az arányvesztés hibájába esik, de ez felfogható az alantasság egyfajta posztmodern csúcsra járatásaként is. Könnyen el tudom képzelni, hogy a film kezdő pár percében megszólaló fasz-monológot még évekig emlegetni fogjuk. De lehet, hogy az egész alkotást!

8/10

PanAma

süti beállítások módosítása