Chris Buck (Surf's Up, Tarzan) és az elsőfilmes Jennifer Lee  (aki ezáltal a Walt Disney Stúdió legelső női rendezője lett, aki  egész estés filmet alkotott) rendezésében született meg a Box Office listák élét döngető Jégvarázs című film.

Hans Christian Andersen Hókirálynőjének eme különleges adaptációja (a mű csak elemeket dolgoz fel az eredeti meséből) a Norvég mesevilágba kalauzol minket, ahol egy királyi testvérpár, Elsa és Anna élik a mindennapjaikat. Elsa irányíthatatlan varázsereje azonban örök télbe taszítja a királyságot, ezért Anna versenyt fut az idővel, hogy megmentse a birodalmat és vele együtt önmagát, valamint megpróbálja helyrehozni a megromlott testvéri kapcsolatot. A történet alapján kijelenthető, hogy ez bizony nem egy szokványos Disney-hercegnős mese lesz. De még mennyire nem! 

A film angol címe (Frozen) egy egyszavas összefoglalása a műnek. Nem csak a fagyott királyságot, de a megfagyott szívet és az elhidegült testvéri kapcsolatot is szimbolizálja. Ebből is látszik, hogy inkább szól a családi kapcsolatokról, mint a királyságról meg a varázslatos szerelemről. A szereplők ennek köszönhetően valóságosabbak, közelebb kerülnek a nézőkhöz. Nincs itt a megszokott királyi nagyzolás, a szerelem első látásra is csupán csak öniróniaként van jelen (erről többet nem mondhatok spoiler nélkül), így a Jégvarázs kicsit olyan lett, mintha az eddigi hercegnőmeséket parodizálná ki. Legyél fiú vagy lány, ha van testvéred, értékelni fogod ezt a filmet. Akinek nincs, az se búslakodjon, a történet hozzá is szólni fog, és közben rengeteget nevethet a komikus mellékszereplőkön.

A Jégvarázs látványvilága is csodálatos, néhol majdhogynem hiper-realisztikusnak is nevezhető. Ennek érdekében cinemascope-hoz hasonló technikával vették fel a filmet. Az Titan A. E. (2000) óta ez volt az első alkalom, hogy újra használták ezt a technikát egy egész estés animációhoz. A Disney történetében, pedig A Susi és Tekergő (1955) óta először. Természetesen ezt ötvözték a modern technikákkal, és így élvezhetjük az animált Norvég fjordokat teljes valójukban.

Végül beszéljünk a 3D film előtt bemutatott rövidfilmről: egy Mickey egér klasszikusról. A Get a horse! című gyöngyszem egy fekete fehér 2D-s animáció, melyet több korai Walt Disney film segítségével raktak össze. Eddig minden rendben is lenne, de hirtelen a szereplők kiugranak 3D-be és a két verzió gag lehetőségeit kihasználva szórakoztatnak minket. Ha másért nem, ezért mindenképpen érdemes a 3D-re beülni a moziba. Vitatkozhatnánk azon, hogy milyen mondanivalóval bír ez a megoldás – ahogy sok külföldi kritikus tette – de felesleges. Csak dőljön mindenki hátra és élvezze, ahogy a régi és az új egyesül, és persze ne felejtsen el nevetni!

Összefoglalva: ha szeretnél egy jót kacagni, ha szívesen néznél egy megható történetet a testvéri szeretetről, és ha eleged van a hagyományos hercegnőmesékből, vagy csak szimplán egy kis hóra vágysz ebben a tavaszias télben, akkor mindenképpen nézd meg ezt a filmet! Nem fogsz csalódni. (És nézd végig a stáblistát, mert a végén vár rád egy meglepetés jelenet!)

8.5/10

RDorka

Steve McQueen a világ egyik legtehetségesebb kortárs rendezője, aki 2008-ban az Éhség című első nagyjátékfilmjével írta be a nevét a filmtörténeti nagykönyvbe. 2011-ben pedig kiderült, hogy nem csak egynyári csodáról van szó: a Shame – A szégyentelen ugyanolyan elementáris erővel hatott, mint a művész korábbi filmje. Így természetesen hatalmas kíváncsiság övezte legújabb munkáját, a 12 év rabszolgaságot is, mellyel aztán tényleg egy komoly témába tenyerelt – nem mintha eddig nem azt tette volna.

A 12 év rabszolgaság forgatókönyve Solomon Northup 1853-as memoárja alapján készült. Egy szabad afroamerikai férfi története ez, akit elraboltak, majd eladtak rabszolgának New Orleans környékére. Munkája volt, családja és élete, majd nem maradt semmije, csak a hite, hogy egyszer visszakaphatja mindenét. Közhely, persze, de igaz, és Amerika talán még mindig nem dolgozta fel a rabszolgaság traumáját. De nem is ezzel a filmmel fogja, mert McQueen drámája ennél egy sokkal egyetemesebb problémakörrel foglalkozik: emberséggel és méltósággal, ami nemcsak a rabszolgaság kapcsán merülhet fel, mint kérdés. A torontói filmfesztivál sajtótájékoztatóján a rendező azt nyilatkozta filmjéről, hogy számára a szeretetről szól, amiben persze fájdalom is van, ami megbénít, de át kell jutnunk rajta, ahogy ez Northupnak is sikerült. És innentől kezdve nem bőrszín kérdése az egész, sokkal komplexebb ez annál – nem minden fekete-fehér, és ezt McQueen képei be is bizonyítják.

Már az Éhség után megjegyeztem magamnak, hogy Steve McQueen bizony a „test rendezője”: a külső változásain keresztül képes megmutatni mindazt, ami a burok alatt van - test és lélek együtt változik. Mindemellett egy humanista rendezőről van szó, de hát test és humanizmus nem is áll távol egymástól, és hogy mindezt úgy mutassa meg, hogy az igazán hatással legyen a nézőre: rendkívül naturalisztikus képeket tár elénk. Vihar a paradicsomban Sean Bobbit fényképezésében (aki korábbi nagyjátékfilmjein is együtt dolgozott McQueennel). A déli államok természeti képei gyönyörűek, minden zöld és vibrál, a következő képben meg Chiwetel Ejiofor (Solomon szerepében) egyensúlyoz a lábujjhegyein, nehogy megfulladjon – felakasztották egy fára. Vörösben vibráló naplemente, majd Lupita Nyong’o (aki egyébként képes egy tekintetbe belesűríteni minden fájdalmát) véresre hasított hátát látjuk szuper közeliben. De az indián őslakosok és rabszolgák erdei találkozása is mindent elmond: „We’ve been fucked for 200 years, now it’s your turn” (ahogy a rendező egy korábbi interjúban összegezte a jelenetet). McQueennek ráadásul van annyi vér a pucájában, hogy hosszú, statikus beállításokkal sokkoljon minket az akciófilmek világában. De nyugodjunk meg, egyáltalán nem kegyetlen, azért megadja nekünk a giccset a film végére, hadd sírjuk ki magunkat, és szabaduljunk meg a rossz érzéstől. Így gazdagabbak vagyunk egy történettel, melynek birtokában rajtunk áll, hogy mit kezdünk vele.

A történetet olyan zseniális színészek és színésznők keltik életre, mint a McQueen filmekből hiányozhatatlan Michael Fassbender (ezúttal a gonosz rabszolgatartó szerepében) vagy a már említett Chiwetel Ejiofor és Lupita Nyong’o. De olyan mellékszereplők is feltűnnek, mint Benedict Cumberbatch, Brad Pitt (aki ráadásul a film egyik producere is), Paul Dano, Sarah Paulson vagy Alfre Woodard. Meg van egy Hans Zimmerünk zeneszerzőnek! Kinek kell ennél több?!

Bár McQueen nem tisztáz vagy foglal állást minden felvetett kérdésben (mint az isteni jóváhagyással magyarázott rabszolgatartás vagy az eutanázia kérdése), de erre nincs is idő. Amit viszont megtesz, az az, hogy megértjük azokat a lelki folyamatokat, amik a főhősben végbemennek.  Ehhez beszélnie sem kell, a képek mesélnek helyette. És akkor már oly mindegy, hogy Brad Pitt a szánkba rágja-e az élet nagy filozófiai bölcsességeit vagy sem.

9/10

Kockás

Achtung, achtung!

Ez évben sem hagyunk Benneteket rádió nélkül!

2014 első Vászon és ernyő rádióműsora hétfőn este 20:00-tól hallható a Látszótér Rádión (mint mindig). A két órás adás ezúttal élőben lesz hallgatható és egyfajta filmes "előrejelzést" tartalmaz - miket tartogat számunkra 2014 filmes fronton?

Az alábbi linken visszahallgathatóvá válik az adás a műsor után közvetlenül. Jó szórakozást!

Kockás & PanAma

A 2013-as év nagysikerű DreamWorks produkcióját, a Croodékat méltán nevezhetjük népszerű, szívet melengető, gyermekek és felnőttek számára egyaránt szórakoztató animációnak. A Pixarral konkuráló stúdió erősebb mesevonalához mérten (Shrek, Így neveld a sárkányodat) a film hozza a színvonalat: mind látvány, mind humor, mind mondanivaló szintjén.

Croodék az őskor fenyegető veszélyekkel telített idejében élnek: igazi barlanglakó család ők. Egy szerencsétlen baleset következtében azonban kénytelenek elhagyni a biztonságot nyújtó odút, és egy váratlanul felbukkanó idegennel - a család kamaszlányára is szemet vető, briliáns ötletekkel megáldott Guy-jal - indulnak neki a vadonnak. Az élet a barlangon kívül pedig csupa kaland: színpompás dzsungelek, földrengés-sújtotta puszták, és hatalmas, ismeretlen állatok keresztezik az útjukat. A céljuk pedig nem más, mint túlélni és eljutni egy biztonságos helyre, mielőtt beüt a kőkorszaki katasztrófa.

A forgatókönyv a maga egyszerűségében is simán megállja a helyét: miközben a célzott gyermekközönség figyelmét folyamatosan fenntartja a pergő ritmussal és a kellemes humorral, a közölt mondanivaló sem sekélyesedik el. Műfajilag a kortárs animációkban egyre mérvadóbbá váló katasztrófafilmes vonalat viszi (poszt-apokaliptikus: Wall-E, 9; inváziós sci-fi: Szörnyek az űrlények ellen), csak egy régi korba helyezve (mint a Jégkorszak). Emiatt a film egy folyamatos menekülésre épül – képernyő elé kötő tempó adott.

Ehhez a cselekményhez adagolták az alkotók az ugyan gyermeknyelven íródott, ám felnőtteket is mosolyra fakasztó gag-eket, amik feloldják a katasztrófahelyzet brutális fenyegetettségét. A karakterek egyszerűek, ám kedvesek, és a különböző elvek mentén történő ütköztetésük teljesen hiteles drámát ábrázol (pl. a hagyományos, szülői rend ellen lázadó, kalandvágyó kamaszlány története). Különösen szépen végigvitt az apa (aki talán a film valódi főhőse emiatt), Grug karakterfejlődése, akinek eszmélésén jön át ténylegesen a film központi mondanivalója: Többet ésszel, mint erővel! Ez elég elcsépeltnek hangozhat, de a mindössze alaptézisként szolgáló tanulságot az alkotók kifinomultan érzékeltetik a karakterek konfliktusaiban, és elveik/személyiségük alakulásában.

A látványvilág - ugyan nem él kivételes trükkökkel (mint mondjuk a Wall-E) – a CGI technika fejlődésének köszönhetően pazar. A színpompás őserdők, a különleges, kitalált állatok (pl. négyszárnyú repülő teknősök) simán lesöprik az Avatar fantasztikus világát a palettáról, a Croodék alkotóinak fantáziája messzebbre szárnyalt, mint Cameroné.

Ez a film ismételten bebizonyítja, hogy egyszerű képletből is lehet sikereset és kifinomultat létrehozni – csak ízlés, szakmai tudás és a gyerek/felnőttközönség igényeinek ismerete kell hozzá.

8/10

PanAma

Ha a tudatos filmalkotásról kéne beszélni, az egyik példa biztos, hogy Tim Burton (Batman Visszatér, Charlie és a csokigyár) Frankenweenie (2012) című animációja lenne. 

A történet szerint a fiatal Viktor Frankenstein egy kegyetlen balesetben elveszíti egyetlen barátját, a kutyáját, Sparkyt. Ám a tudomány szent eszközeivel sikerül őt visszahoznia az élők sorába. Persze ez rengeteg kalamajkát indít el, ahol mindkettejüknek bizonyítania kell.

De lássuk csak, miért is nagyszerű ez az alkotás. Először is kiváló példája a stop-motion báb animációnak. Minden egyes karaktert kézzel készítettek és animáltak a Three Mills stúdióban. Körülbelül 200 bábot használtak a film elkészítéséhez, melyek mindegyike óramű pontossággal kidolgozott (konkrétan svájci órásmestereket kellett felkérniük az apró csavarok elkészítéséhez). Mindezzel a Frankenweenie lett az első fekete-fehér stop-motion animáció, melyet IMAX 3D-ben is vetítettek.

Másodszor a maga parodisztikus voltával tiszteleg a horror műfaja és számos egyéb filmművészeti alkotás előtt. A filmben az 1922-es Nosferatuval kezdve a Kedvencek Temetőjével bezárólag megjelennek a horror ikonikus alkotásai. Természetesen, ha elég szemfülesek vagyunk rengeteg egyéb reflexióra is felfigyelhetünk: akár Burton eddig filmjeiből, vagy olyan népszerű alkotásokból, mint a Jurassic Park.

És harmadszor, de nem utolsó sorban: kiemelkedő a mondanivalója! Szól a barátságról, a hűségről, a halált is legyőző szeretetről. A tudományról, és az ahhoz való viszonyról, mely valljuk be néha még napjainkban is  igen ellenséges. Kritizálja az amerikai társadalmat, amikor Mr. Rzykruski kifejti Viktornak, hogy az országban nincs elég tudós és az elméje tágítására bátorítja. És Burton-höz mérten szól a különcségről, hiszen néha mindannyian annak érezhetjük magunkat.

Nem ismerem Tim Burtont, sosem találkoztam vele, de én a padláson elbújó, filmeket készítő Viktorban őt látom, tehát a főhős akár egy sajátos szerzői alteregoként is felfogható. Azt érzem, hogy a rendező ebbe a filmbe a szívét-lelkét beletette, és ezáltal tudott ilyen maradandót alkotni. 

10/10

RDorka

A történelmi témájú filmek befogadása mindig kétes kimenetelű, főleg, ha egy kevésbé ismert ország történetéről van szó. Ilyen helyzetben van a Kautokeino-opprøret című 2008-as norvég film is, ami még azzal is megnehezíti a helyzetét, hogy egy kevésbé ismert ország, legkevésbé ismert népcsoportjának a világával foglalkozik, nevezetesen a számikkal (más néven lapokkal).

Merthogy mit tudunk mi, magyarok erről az északi népről? Rénszarvast tenyésztenek, lehetséges nyelvrokonaink és nagyon hideg helyen élnek. Ja, és a Mikulást el ne felejtsük! Ennél viszont egy kicsit bonyolultabb a helyzet. Igen, északiak, de nemcsak Finnországban élnek (ahonnan a Mikulás származik), hanem Svédországban és Norvégiában is (utóbbi országban a legnagyobb a számi népesség aránya). És ami miatt ilyen sok helyen megtalálhatóak, az az, hogy ők az utolsó nomadizáló nép Európában, amiből sok problémájuk is adódott,:szegény számikra gyakran rájárt a rúd.

A Kautokeino-opprøret (ahogy a neve is mutatja) az 1852-es a kautokeino-i lázadást tárja a nézők elé. Ebben az időben a számik sokkal szegényebb körülmények között tengődtek, mint a norvég telepesek, akik ráadásul még éltek is az anyagi helyzetük adta előnyökkel, felsőbbrendűnek tekintve magukat – nem csoda, hogy sok számi az alkoholizmusba menekült. A norvég kormány egyre több katonát küldött Kautokeino városkájába, egyre nagyobb nyomást gyakorolva a számi társadalomra, megnehezítve ezzel boldogulásukat. Ráadásul a helyi pap sem nézte jól szemmel az alkoholfogyasztást. Mikor is egy kisebb számi csoport felkelést szított, megelégelve a norvég törvényeket és tisztségviselőket (ismerős, nem?): a lázadók megölték a helyi kereskedelmi és kormányzati tisztségviselőket. Később más számik fogták el őket, majd két vezetőt a norvég kormány halálra is ítélt.

Ez az a történet, amit a film feldolgoz, ráadásul a skandináv színészosztály krémjével: Mikael Nyqvist (akit a svéd Tetovált lányból ismerhetünk), Mikael Persbrandt (a Hipnotizőrből) vagy Nikolaj Coster Waldau (a Trónok harcából). Mindeközben természetesen számi színészek viszik a főszerepeket, mint például Anni-Kristiina Juuso. A film zenéjét pedig többek között a világhírű számi énekesnő, Mari Boine szerezte.

Adott hát egy kivételes színészi gárda, amihez egy tehetséges számi rendező, Nils Gaup (aki ráadásul kautokeino-i) is társul, rendkívüli zene, igényes munka, mégis valahogy hiányérzetem volt. Valószínűleg ez annak tudható be, hogy nem tudtam azonosulni teljesen a számi nép problémáival, mivel túlságosan patetikussá vált a film hangvétele. Már nemcsak a számikról, hanem minden elnyomott népről mesélt, ezt viszont a történet nem engedte meg. Az északi táj szépsége viszont mindent elvisz a hátán, úgyhogy az apróbb bakik ellenére, a Kautokeino- opprøret egy megnézésre ajánlott film.

7/10

Kockás

Nem vagyok egy nagy anime-rajongó, ahogy a japán filmművészetet sem gondolom saját területemnek. Ám Fumikiho Suri 2007-es, nálunk is forgalmazott sci-fi animációját, a Vexille-t mindenkinek ajánlani tudom! Pergő ritmusú cselekmény, érdekes kérdésfelvetés és nagyszerű rajzolt világ teszi élvezetes filmmé ezt az alkotást.

2077-re a világ jócskán megváltozik: amiként a mindennapok terén (a robotok szerves részét képezik az életünknek), úgy a világpolitikáén is. Japán ellen az ENSZ szankciókat vetett be, méghozzá a biotechnikai és robotmechanikai kutatások drasztikus és kiszámíthatatlan fejlődése miatt. Az ország politikai válasza az elzárkózás volt, senki nem tudja, mi folyik a szigeten. Ennek mintegy tíz éve már, ám az amerikai speciális katonai egység, a SWORD fenyegető jelek érkezését észleli Japánból, aminek valami titokzatos fegyvertechnológia állhat a hátterében. Mielőtt a világ veszélybe kerülne, az osztag útnak indul az elzárt világ felé, hogy kiderítse, mi folyik a beton biztos határok mögött.

A történet rendkívül izgalmas: a nyomozós thriller vonzásában egy disztópikus, katasztrófafilmes sci-fi keretbe ágyazott, akciójelenetekkel dúsított cselekmény bontakozik ki. A személyiségi drámákról nem is beszélve, ami a kifinomult karakterfestésnek (pl. őrült tudós) köszönhetően jól megállja a helyét a brutálisan keveredő műfajok hálójában. De a tömérdek alműfaj kiegyensúlyozásához japánok amúgy is nagyon értenek!

A Vexille leplezetlenül nyúl a hollywoodi science-fiction ősök néhány eleméhez: így például a sivatagban száguldozó, vaszabáló szörnyek, a jagek a Dűne férgeit, Maria karaktere pedig a Tomb Raider Lara Croft-ját idézi meg. Ahogy az sem véletlen, hogy a film főhőseinek amerikai katonákat tesznek meg, a katasztrófa-sújtotta terület pedig maga Japán. Az ország filmes alkotói az ihletszerzés ezen módját nem is tagadják, noha viszonyuk az amerikai forrásvidékhez igen ambivalens (nem ritkán iróniával idézik meg).

A géppé váló, sőt, mintegy istenülő ember motívuma Japánban szintén nem ritka, ebben a filmben is szépen végigvitt kérdésfelvetés. Csakhogy a tematikához a keleti sci-fi nagyhatalom alkotói egészen másképp nyúlnak, mint az az amerikai álomgyárban megszokott: az emberben megjelenő mechanikus rész az érzelmek által kontrollálható (gyakran harag hatására történik az átalakulás) erő jelképe, és nem a rideg érzelemnélküliségé. A géppé válás tehát náluk egy magasabb lénnyé való átlényegülés.

A látványvilág kiváló: a kizárólag CGI technikával készült, ám mégis a rajzoltság érzését keltő anime-világ szemet kápráztató. Egyértelműen egy felnőtteknek készült animációs film következetes stílusát viszi.

Ha nem is vagy japánmániás, akkor is tudom ajánlani a Vexille-t, mert egy kiváló forgatókönyvvel rendelkező, pazar képi világgal bíró film!

8/10

PanAma

Ha már van pozitív listánk, kell, hogy legyen egy negatív is. Ezúttal az év csalódásait szedtük össze (már amiket láttunk is, sajnos az eleve gyengének ítélt filmekre kevésbé szántuk rá az időt/pénzt) top3 sorozatunk részeként. 

Kockás

• A nagy Gatsby: Szép meg minden, de unalmas. Legalább a soundtrack beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Meg természetesen a mindig zseniális Leo.
• Feledés: Erőteljes facepalm film, egy "mond miért?!" felkiáltással megspékelve. Azt sajnálom a legjobban, hogy a látványvilág és a fényképezés olyan jó volt, miért kellett elrontani egy ilyen ostoba történettel?
• A hipnotizőr: Abszolút csalódás. Lasse Hallström jobban teszi, ha továbbra is inkább romantikus filmekkel próbál meg minket hipnotizálni.

PanAma

• Z világháború: Gyalázatosan gagyi film (strucchangot hallató zombik), gyanúsan demagóg politikai állásfoglalással és sekélyes mondanivalóval. Meg egyébként is Brad Pitt mit gondolt, amikor ezt elvállalta?! (kritika érkezik)
• Fiatal és gyönyörű: Nem szeretem azokat a filmeket, amik azt ígérik, hogy mély lélektaniságot és mondanivalót közölnek egy komoly témába csomagolva, majd egy nevetségesen értelmetlen semmiség kerekedik ki belőlük. És a főhős egy retardált kislány, akit arcon kéne csapni párszor.
• Gengszterosztag: A zseniális műfaj értékeinek teljes figyelmen kívül hagyása. Hiába Ryan Gosling szépfiúsága, a film két óra tömény ripacskodás, giccses látványvilágba csomagolva. Scorsese vajon mit szólt ehhez? (kritika érkezik)

Szamár

• A jövő: Az országút fantomja se a régi már. Rutger Hauer ebben a feledhető chilei alkotásban egy kiöregedett filmsztárt alakít (tulajdonképpen saját magát), aki egy tinédzserrel kefél.
• I Spit on Your Grave 2: Az egyébként jól sikerült 2010-es remake folytatása nem csak nagyon buta, de eszméletlenül undorító is. Vér ugyan nincs sok a filmben, emberi ürülék viszont annál inkább!
• A burok: A vámpírfilm után Stephenie Meyer ezúttal az inváziós sci-fi műfaját rombolja le. A filmkészítők pedig tesznek róla, hogy ez még rosszabb legyen, mint a Twilight.

Leila

• Movie 43: Botrányfilm: tényleg az...valaki vagy rá tud hangolódni a film agymenésére, vagy szörnyen rossznak tartja, és nem érti, hogy ennyi jó színész miért vállalta el a szereplést. Abszurdabbnál abszurdabb epizódok, főleg az utolsó, ami a hab tortán. A kínos heherészésen kívül a film megannyi grimasszal ajándékozza meg a nézőt.
• Itt a vége: Ha ezentúl csak ilyen filmek készülnének, akkor tutira eljönne az apokalipszis. Pozitív értelemben lehetett volna belőle egyedülálló alkotás …de nem lett (a színészek ripacskodnak, a poénok egy szint alatt rekedtek). Az egész filmet pedig a záró szám koronázza meg: Backstreet boys – Everybody.
• We are what we are: Egyszerű, de nem nagyszerű. Lassan folyik…néha a vér, de inkább az idő, ami alatt nem nő a feszültség, inkább csak a szem záródik. De legalább most már kannibál családos film is van.

RDorka

• Itt a vége: Miért!? Ez a film valami borzalom, sok rossz filmet láttam már, de ez viszi a pálmát. Ha kedves az életed ne nézd meg!
• A Burok: A gondolat amit felvet jó, de azt mondja meg nekem valaki, hogy ha akkorát esik a lány, hogy a feje betöri a betont, akkor miért nem hal meg? Miért nem loccsan ki az agyveleje? Vagy miért nincs rajta látható sérülés? És ez az első 5 percben történtek elrontják az egész filmet....
• Die Hard 5: Mert kivágták belőle a jelenetet, ahol benne voltam. Amúgy meg, nyúlt mint a rétes tészta, semmi újat nem tudott nekem mutatni.

Saccperkb

• Az acélember: A jókedv és pozitív hozzáállás a szuperhősök igazi ellensége, legalábbis eszerint a film szerint.
• Nagyfiúk 2: Az a vicces, hogy nem vicces! Vagyis... Nem, ez rohadtul nem vicces.
• Csak Isten bocsáthat meg: Átvágtak. Utálom, ha beetetnek, hogy egy film jó lesz.

RDorka, Saccperkb, Kockás, PanAma, Szamár & Leila

Itt az év vége, és hát 2013 nem volt egy rossz év filmes szempontból, sőt! Ennek örömére össze is szedtük ez évi kedvenceinket top3-as sorozatunk keretében. 2013 a király!

Kockás

• Transz: Szerintem az év filmje, meg amúgy is, nem tudom nem csodálni Danny Boyle munkásságát.
• A vadászat: Mads Mikkelsen Thomas Vinterberg rendezésében. Ennyi.
• Star Trek – Sötétségben: Már az első Star Trek is nagyon tetszett, de a második résszel még inkább elégedett vagyok, végre kaptunk egy igazi, motivált badass-t, Benedict Cumberbatch személyében.

RDorka

• Gravitáció: Egyszerűen csodálatos a látványvilág, és nekem az egyszerű történet is tetszett. Igazából úgy jó, ahogy van. No meg az első Imax élményem is. 
• Éhezők Viadala 2 – Futótűz: A történetét alapból szerettem, és végre egy olyan rendező kezébe került, aki méltó filmet tudott csinálni belőle. Rettenetesen jók még a mellékszereplők is.
• Isteni műszak: Régen szórakoztam ilyen jól egy magyar filmen. Csak ajánlani tudom mindenkinek.

Saccperkb

• Gravitáció: Sandra Bullock az evolúció csúcsa. Soha nem értettem ennyire egyet egy film üzenetével.
• Jégvarázs: Mert ha egy huszonéves hetero srác napokig hallgatja egy film után Idina Menzelt, akkor az a film tudott valamit.
• Dredd: Az még idén volt? Akkor nem lehet lehagyni a listámról ezt az igazi tökös akciófilmet. Zseniális.

PanAma:

• Anna Karenina: Joe Wright egy zseni, aki bizony nagyon ismeri és érti az alapművet, ugyanis egy elképesztően jó adaptációt alkotott a saját nyelvén. Kalapemelés előtte, nem véletlen, hogy ebből írom a szakdolgozatomat! 
• Gravitáció: Felejthető történet ide vagy oda, az biztos, hogy Cuarón alkotása mérföldkő a 3D-s látványvilággal dolgozó filmek terén. Lebegés ezerrel!
• Dom Hemingway: Gengszterfilmes alap, ami egy hiteles személyiségi drámává alakul át, még ha a főhős a legalpáribb tapló is, akit valaha vásznon láttunk. Jude Law brillírozik!

Szamár

• Tore tánca: A Cinefest-en bemutatott német film az év talán legjobb „feel bad movie-ja”. Kegyetlen és sokkoló, de mindvégig hiteles.
• Adéle élete: Cannes-ban nyert, és az én szívemben is. Gyönyörű alkotás, és szex még sose volt ilyen szépen ábrázolva filmen.
• Don Jon: Joseph Gordon-Levitt rendezői bemutatkozása hihetetlenül izgalmasra sikeredett. Akkor jöhet a Sandman?

Leila

• Szemfényvesztők: nálam abszolút az év filmje! Különleges, csavaros, a színészek nagyon el lettek találva, és olyan mintha ingyen néznénk meg az Illuzionistákat. A film végig sodor, közben csak arra kell figyelni, hogy néha csukjuk be a szánkat.
• Gravitáció: Egyszerű és nagyszerű! Egyszerre frusztrál és gyönyörködtet az űr határtalansága, szinte érezni, ahogy nálunk is fogy az oxigén, olyan feszesen izgalmas.
• Don Jon: Üdítően laza és nagyon mai. Túlzásokkal, de úgy festi le a mostani pasi-csaj viszonyokat, ahogy azok sok esetben működnek, viszont megoldási utat is mutat. Az ábrázolási mód friss, extrém, ahogy maga Joseph is.

penguinsandzombies

• Lincoln: Daniel Day-Lewis megérdemelten zsákolta be harmadik Oscar-díját ezért a munkájáért. Igényesen elkészített életrajzi film, kiváló színészi alakítások.
• Don Jon: Az utóbbi időszak egyik legjobb vígjátéka, amely eléri, hogy a társadalom, amelyet kifiguráz és kritikával illet, vele (és így magán is) nevessen, anélkül, hogy elveszítené könnyedségét.
• A Wall Street farkasa: Remek zárása az évnek, Scorsese és DiCaprio most sem okoz csalódást.

Kockás, RDorka, Saccperkb, PanAma, Szamár, Leila & penguinsandzombies

A napokban debütált a magyar mozikban A Wall Street farkasa, az ötödik film, amely Martin Scorsese és Leonardo DiCaprio együttműködéséből született, és az első alkotásuk, melynek marketingstratégiája kizárólag kettőjükre épült. Valószínűleg úgy vélték, korábbi közös munkáik (New York bandái (2002), Aviátor (2004), A tégla (2006), és a Viharsziget (2009)) elegendő garanciát biztosítanak. És valóban: a film hozza azt a színvonalat, amit Scorsese-től és Dicaprio-tól elvárunk. Sem kevesebbet, sem többet.

Jordan Belfort (DiCaprio) a húszas évei elején átlagos körülmények között élő, középosztálybeli tőzsdeügynökként kezdi pályáját a Wall Street-en. Azonban főnöke, Mark Hanna (Matthew McConaughey) iránymutatása alatt hamar elsajátítja a szakma trükkjeit, valamint az esztelen piálásról és drogozásról szóló partik végeláthatatlan sorozatából álló életvitelt, és rátalál élete céljára: gazdag akar lenni. Méghozzá nagyon gazdag. Néhány kudarc után megalapítja saját cégét újdonsült barátjával, Donnie Azoffal (Jonah Hill). A siker villámgyors és elképesztő mértékű, mely hamarosan felébreszti a tőzsdefelügyelet és az FBI kíváncsiságát is…

A film forgatókönyvét a Gengszterkorzó és a Maffiózók forgatókönyvírója (és producere), Terence Winter írta ,Jordan Belfort önéletrajzi regénye alapján. Nem volt könnyű dolga, hiszen Belfort életének néhány fontos állomásától eltekintve a villámgyors emelkedés és a hatalmas bukás közötti csalásból és pénzmosásból származó mérhetetlen gazdagság és az ehhez társuló eszeveszett hedonizmus éveit kellett egy többé-kevésbé egységes narratívába rendeznie. Nem is erőltette a klasszikus stílusú cselekményvezetést, a film első fele egy hosszú flashback, amely a sikerhez vezető utat mutatja be, melyben gyakran áttörik a negyedik falat: a főhős a közönséghez fordulva kommentálja a vásznon látott eseményeket, kissé kizökkentve a nézőt. A film második fele, a bukáshoz vezető út azonban már lineáris cselekményvezetésű, így ekkora megritkulnak az ilyen elemek.

Aki a fent leírt cselekménytől további meglepő fordulatokat vár, csalódni fog, ennek a filmnek azonban nem is ebben áll a hatása, hanem Belfort felemelkedésének és bukásának bemutatásában. Ebből kifolyólag, bár Jonah Hill alakítása is remek (McConaughey szerepe közel ugyanannyi, mint amit az előzetesben láttunk), a film egésze Jordan Belfort karakterén múlik. A marketingkampány nem viccelt, a neves mellékszereplők és számos remek epizódszereplők ellenére ez az alkotás valóban kizárólag Scorsese és DiCaprio munkája. Nem okoznak csalódást, DiCaprio élete egyik legjobb alakítását nyújtja, lubickol a valaha tisztességes, idealista tőzsdeügynökből gátlástalan, korlátokat nem ismerő, drogfüggő cégvezetővé váló Belfort szerepében. Kiválóan teljesíti a kihívást, hogy a film bemutassa a hedonizmusában és a féktelen partizásban szinte eszét vesztő főhős utolsó elkeseredett kísérleteit arra, hogy visszanyerje a kontrollt élete felett, számos emlékezetes jelenettel megörvendeztetve a nézőt. (Csak egy példát kiemelve: a hotel lobbijából gyógyszermámorban történő hazaevickélés felér a Félelem és reszketés Las Vegasban című film egyes jeleneteivel.)

A helyenként döbbenetes szituációkat a film jól eltalált és megfelelően adagolt poénokkal könnyíti, ám sosem vicceli el annyira az egyes jeleneteket, hogy a néző ne érezze azok tényleges súlyát: a figurákon elhatalmasodó belső ürességet és kiégést. Ez a tartalom első ránézésre kicsit soványnak tűnik egy háromórás filmhez, ám Scorsese gondoskodik arról, hogy a néző ne unatkozzon: gyors vágásokkal, feszes ritmussal és szerencsésen kiválasztott zenékkel adja meg a film tempóját, elérve, hogy a néző ugyanolyan gyorsnak és pörgősnek érezze az eseményeket, mint a film hősei a saját életüket.

A Wall Street farkasa összességében remekül sikerült alkotás. Az év egyik legjobban várt filmje sok szempontból beváltja a hozzá fűzött reményeket, azonban akit zavarnak a vulgáris kifejezések, valamint a hollywoodi főáramlatbeli filmekhez képest meglehetősen explicit szexuális ábrázolás, lehet, hogy kissé felkavarónak fogja találni.

8/10

penguinsandzombies