David Lynchet gondolom, nem kell bemutatni: ő az a félőrült rendező fura hajjal. Bár ez a leírás meglepő módon Tim Burtonre is illik – és a két művész nem is áll olyan messze egymástól – maradjunk az ősz hajú versenyzőnél.

Mr. Lynch Arany Pálma díjas (Veszett a világ) amerikai filmrendező, de nevezhetjük látnoknak is. Sajátos vizuális világgal (melyről leginkább kisfilmjei tesznek tanúbizonyságot) és történetvezetéssel dolgozik. A posztmodern káosz egyik kiemelkedő alkotója, off-Hollywood jeles képviselője, és a mai nap lett 68 éves. Ennek örömére a szerkesztőség egy rendhagyó top3 cikkel készült: megszavaztuk kedvenc Lynch-filmjeinket.

Figyelem, szigorúan szubjektív lista következik!

3. Az elefántember (1980)

John Hurt a súlyos testi deformáltságban szenvedő John Merrick szerepében: az elefántember, akit mindenki ellök magától, még saját családja is, amíg fel nem karolja egy londoni kórház ifjú sebésze, dr. Frederick Tereves (Sir Anthony Hopkins). Mit jelent embernek lenni és hogyan leszünk azzá?

Lynchet Mel Brooks kérte fel az "elefántember", Merrick történetének megrendezésére a Radírfej (1977) kedvező fogadtatása után. A vállalkozás olyan jól sikerült, hogy 8 Oscar-díjra is jelölték a filmet, többek között a legjobb rendező kategóriájában is.

2. Kék bársony (1986)

Igazi posztmodern midcult, azaz szerzői közönségfilm, besorolhatatlan műfajjal: hogy thriller, bűnügyi film vagy romantikus vígjáték-e, azt mindenki döntse el maga! A lényeg, hogy mi szerettük sajátos hangvétele és képi világa miatt. 

A film egy különös nyomozással veszi kezdetét, Jeffrey Beaumont (Kyle MacLachlan) hazatér szülővárosába, apja csaknem halálos szélütése miatt. A kórházból tart hazafelé, mikor átvágva egy üres telken, talál egy levágott fület. Vajon kihez tartozik?

1. Dűne (1984)

Valami felfoghatatlan okból kifolyólag, nálunk a Dűne vitte el az első helyezést, holott Mr. Lynch legrosszabb filmjének tartja, és nem szívesen emlékszik vissza rá. Nem éppen úgy alakult a forgatás és az utómunka, mint azt a rendezőúr szerette volna...

A film Frank Herbert 1965-ös, azonos című regényének adaptációja, mely egy tudományos-fantasztikus világba repít olyan szereplőkkel, mint Lynch egyik kedvence, a már említett Kyle McLachlan, Sting vagy Sir Patrick Stewart.

A három „nyertes” filmen kívül egyébként minden Lynch-film kapott legalább egy szavazatot, szoros volt a verseny. Így mindenféleképpen érdemesnek tartom megemlíteni a teljes életművet, mely sajnos a 2006-os Inland Empire óta nagyjátékfilmes folytatás nélkül maradt (egyelőre). Reméljük Mr. Lynch lassan a filmforgatásba is annyi energiát feccöl majd, mint más kreatív területekre.

Addig is mi itt várunk:

Jack Ryan, a gondolkodó ügynök visszatért (ld. a jelenleg mozikban futó filmet - Jack Ryan: Árnyékügynök), így újra láthatjuk az elképesztően sármos elemző-zseni kalandjait. Igen, Jack Ryan itt van. A tévém képernyőjén, mert beraktam magamnak a Vadászat a Vörös Októberre DVD-met.

Bocsássatok meg, de ez a cikk nem a vakrandizó Kirk kapitány Jason Bourne-szerű csínyjeiről fog szólni, hanem a valaha készült egyik legjobb hidegháborús filmről. Röviden a történet: Jack Ryant (Alec Baldwin), a CIA elemzőtisztjét berendelik a legfelső körökbe, hogy magyarázzon meg egy nagyon különös esetet: a szovjet hadiflotta legújabb tengeralattjárója mindenfajta parancs vagy támogatás nélkül megindult az Egyesült Államok partjai felé. Atomtámadásra készül? Á, dehogy, mondja Ryan, hiszen maga az öreg James Bond a vezeti a hajót! (Voltaképp Ramius kapitány, akit Sean Connery játszik.) A Vörös Október tengeralattjáró át akar állni a nyugatiak oldalára, és Jacket küldik ki, hogy találkozzon Ramiusszal és legénységével.

A történet pont azért nagyszerű, mert teljesen egyszerű. Semmi flancos BUMM-BUMM autós üldözés, helyette rengeteg beszéd és elmejáték. Klasszikus thriller-húzások követik egymást, miközben Ramius háttértörténetén keresztül megismerhetünk egy szép mesét a hazafiságról, az árulásról, a szeretetről és a megvetésről.

Remek film, és minden rajta dolgozó kiváló munkát végzett. A színészek mesteriek, Sean Connery ugye még a legrosszabb filmjeit (A szövetséget például) is elviselhetővé tudja változtatni a puszta jelenlétével, itt meg, hogy jó alapanyagot is kap, egyszerűen magáévá teszi a filmet. (Nem úgy, ahogy James Bond szokta magáévá tenni a hölgyeket... rossz az, aki rosszra gondol!) És ha valaki Alec Baldwint eddig csak erőszakos szépfiúként (ifjúkori szerepei és valós személyisége) vagy részeg idiótaként (mostani szerepei és valós személyisége) látta, nézze meg ezt a filmet, és csodálkozzon el, mit tud a megérdemelten leghíresebb Baldwin-fivér. A mellékszereplők szintén hatalmas színészek: James Earl Jones esetében ez a szó minden értelmében igaz, Sam Neill-nek meg a Jurrassic Park 3-on kívül nincs is rossz filmje. A rendező pedig az a John McTiernan, akinek olyan filmtörténeti remekműveket köszönhetünk, mint a jó Die Hard-filmek és A ragadozó. Ki kell még emelnünk a zeneszerző Basil Pouledorist, akinek atmoszférateremtő muzsikája nagyban hozzájárult a film kultikussá válásához.

Mindezek után annyit mondanék még, hogy azért ne (csak) Chris Pine és Ben Affleck alapján ítéljük meg Jack Ryant, és szeressük az okos kémet is, ne csak robbantósat!

8/10

Saccperkb

Spike Jonze idei filmje, A nő (Her) méltán nyerte el a Golden Globe legjobb forgatókönyvért járó díját, ahogy az Oscaron sem véletlenül versenyez öt kategóriában (pl. a legjobb film, a legjobb eredeti forgatókönyv és a legjobb látványtervezés). Az egyedi filmekkel (A John Malkovich menet, Ahol a vadak várnak) dúsított életműhöz mérten ez az alkotás is valami egészen sajátos dologról szól: a szerelemről, mely ember és gép között szövődhet.

Theodore (Joaquin Phoenix) magánélete az utóbbi időben zátonyra futott, volt feleségének emlékképe és a válás nyomasztó ténye terheli a lelkét, egyre inkább magába zárkózik. Sorsa akkor vesz komoly fordulatot, amikor a technológiai apparátusok iránt amúgy is érdeklődő férfi beszerzi a legújabb piacra dobott operációs rendszert. Csakhogy a szoftver minden eddigi ismert technológiát felülmúl: mesterséges intelligenciával rendelkezik. Theodore otthonában a gépen működő oprendszer női alakot ölt, és Samanthának nevezi magát (Scarlett Johansson – a hang). A felhasználó és a rendszer pedig egyre közelebb kerül egymáshoz – Samantha meghallgatja és megérti Theodore minden gondolatát, és miközben az ő lelke is folyamatosan fejlődik, igazi társakká válnak egymás számára. De miképpen élhető meg ilyen jellegű, kizárólag szellemi kapcsolat?

Bár A nő az ember és gép között szövődő intim viszony ábrázolását tűzi ki céljául, az alkotás mondanivalója nem a modern kor elidegenedésének durva társadalomkritikájába fordul át. Az élet ábrázolása az extrém konfliktus ellenére is hétköznapi, a baráti beszélgetések finom humora kellemesen életszagú. Emberi kapcsolatok tehát továbbra is léteznek, de a gépek olyan szinten részévé válnak az életünknek, hogy Spike Jonze (aki nemcsak rendezte, de írta is a filmet) felvetése nagyon is aktuálisnak tűnik. A kezdeti bizarr ellenszenv, amellyel a befogadó erre a furcsa kapcsolatra tekint, szinte azonnal eltűnik: Samanthát mi is személyként érzékeljük, gond nélkül rá tudunk hangolódni az érzéseire. Márpedig ez hihetetlenül nagy előrelépés a műfaj tekintetében – A. I. még sosem volt ennyire szerethető a vásznon (ellenpéldaként gondoljunk csak a 2001: Űrodüsszeia HAL-jára, vagy az Én, a robot V.I.K.I.-jére).

A szerelmi viszonyként felvázolt romantikus konfliktus eredete ugyanis a sci-fi műfajában található, amit A nő keretként használ (ráadásul a miliőábrázolás miatt valószínűleg a nem túl távoli jövőben járunk). A két személy közötti távolság és kapcsolatuk esetenkénti kiegyensúlyozatlansága Samantha test nélküli, mesterséges intelligencia létéből fakad, ami a filmidő előrehaladtával egyre sürgetőbb kérdéssé válik a szerelmesek számára. Lényük ilyen jellegű, determinált különbsége egy, szinte holtbiztos vég felé mutat. Jonze meg sem próbálhatott volna egy másik zárlatot adni a filmnek, bármennyire is részesei a gépek a mai életünknek (Samantha első verziója talán Cleverbot is lehetne).

A képi világban viszont valami zseniálisan eredetit hozott létre – az operatőri munka Hoyte Van Hoytema (A harcos; Suszter, szabó, baka, kém) érdeme. Hiába a tartalombeli science fiction keret, a látvány egyáltalán nem követi a megszokott, szinte már sablonos műfaji „kékséget”. Kifinomult világítás, mikro-megfigyelésekre összpontosító, asszociatív szuperplánok és bámulatos képek teszik még gyönyörűbbé és elfogadhatóan hétköznapivá ezt az egyedi történetet. A hősök lelke a képekbe ivódik.

A sajátos, lélek mélyére ható és rendkívül aktuális történet, a profin megírt forgatókönyv, és a gyönyörű látványvilág méltán teszi A nő-t az Oscar várományosává. A színészi alakításokról nem is beszélve!

9/10

A hazai bemutató dátuma: 2014. február 6. Utána irány a mozikba megnézni!

PanAma

Benh Zeitlin első, egész estés alkotása a Messzi dél vadjai, mely egy 6 éves kislány életébe kalauzol el minket. Hushpuppynak nem csak apja egyre romló egészségével kell szembenéznie, hanem a lápvidékét fenyegető áradással is. Alakításáért Quvenzhané Wallist Oscar-díjra jelölték, ezzel ő lett a legfiatalabb jelölt. A film így nemcsak a Sundance és cannes-i filmfesztivál üdvöskéjévé vált, de a Filmakadémiáé is.

A mű nemcsak felvázol egy furcsa apa-lánya viszonyt, ahol a kislánynak meg kell birkóznia az apja durvaságával, alkoholizmusával, de egy sajátságos filozófiát is felállít. Bár sokszor elhanyagolja, az apa mégis szereti a kislányát, és haldoklása ezt csak felerősíti. Tanítja az önállóságra, világuk értékeire. A kislány szemszögéből az éhség, a durva bánásmód, a rossz életkörülmények egy varázslatos világot teljesítenek be. Számára mindennek helye és oka van az életben, amit a film elején még nem tud, azt a végére megtanulja. Végül is azt a belső lelki folyamatát követhetjük nyomon a filmben, amely során elfogadja apja betegségének súlyosságát, azt, hogy ő nem segíthet rajta. Bizonyos szempontból már ilyen fiatalon fel kell, hogy nőjön. A Teknő „királyává” kell válnia, és mikor ez megtörténik, az talán az egyik legszebb pillanat az egész filmben.

A kislányban kialakuló világszemlélettel való azonosulást az alkotók nemcsak gondolati szinten biztosították - a filmnyelv is erre erősít rá: azonnal szembeötlik a különleges kamerahasználat. Alacsonyabb szemszögből látjuk a világot, amelybe sokszor belekerül a kislány szubjektíve is. Ezt az egészet erősíti a kézi kamerás jelleg, mely hatására a kép egy kicsit megremeg. A szerzők célja ezzel nem más, mint hogy igazán bele tudjuk magunkat a főhős szerepébe élni. Ez maradéktalanul sikerül is. Más szemszögből alkotva ez a film teljesen mást jelentene.

Röviden: ez egy bűbájos film a szeretetről, a bátorságról és a minket körülvevő világról. Egy kisgyermek világszemléletéből egyedülálló filozófia kerekedik. Mindenképp érdemes megnézni.

7/10

RDorka

Kihirdették a március 2-dikán esedékes Oscar díjátadó jelöltjeit. Sajnos A nagy füzet nem került be a mezőnybe - de valljuk be, nem semmi idegen nyelvű filmek versenyeznek ezúttal.

Amíg várakozunk a neves eseményre és a tényleges győztesek kiderülésére, nem hagyunk senkit unatkozni. A KinoGlaz szerkesztősége az elkövetkező hónapban az Oscarral kapcsolatos cikkekkel kedveskedik az érdeklődőknek!

Íme tehát a jelöltek listája:

legjobb film

• Amerikai botrány (American Hustle)
• Philips kapitány (Captain Philips)
• Dallas Buyers Club
• Gravitáció (Gravity)
• A nő (Her)
• Nebraska,
• Philomena
• 12 év rabszolgaság (12 Years a Slave)
• A Wall Street farkasa (The Wolf of Wall Street)

legjobb rendező

• David O. Russel (Amerikai botrány)
• Alfonso Cuarón (Gravitáció)
• Alexander Payne (Nebraska)
• Steve McQueen (12 év rabszolgaság)
• Martin Scorsese (A Wall Street farkasa)

legjobb férfi főszereplő

• Christian Bale (Amerikai botrány)
• Bruce Dern (Nebraska)
• Leonardo DiCaprio (A Wall Street farkasa)
• Chiwtel Ejiofor (12 év rabszolgaság)
• Matthew McConaughey (Dallas Buyers Club)

legjobb női főszereplő

• Amy Adams (Amerikai botrány)
• Judi Dench (Philomena)
• Meryl Streep (Agusztus Oklahmában)
• Sandra Bullock (Gravitáció)
• Cate Blanchett (Blue Jasmin)

legjobb női mellékszereplő

• Sally Hawkins (Blue Jasmin)
• Jennifer Lawrence (Amerikai botrány)
• Lupita Nyong'o (12 év rabszolgaság)
• Julia Roberts (Augusztus Oklahomában)
• June Squibb (Nebraska)

legjobb férfi mellékszereplő

• Barkhad Abdi (Philips kapitány)
• Bradley Cooper (Amerikai botrány)
• Michael Fassbender (12 év rabszolgaság)
• Jonah Hill (A Wall Street farkasa)
• Jared Leto (Dallas Buyers Club)

legjobb idegen nyelvű film

• The Great Beuty (Olaszország)
• The Hunt (Dánia)
• The Missing Picture (Kambodzsa)
• Omar (Palesztina)
• The Broken Circle Breakdown (Belgium)

legjobb animációs film

• Croodék (The Croods)
• Gru 2 (Despicable Me 2)
• Ernest & Celestine
• Jégvarázs (Frozen)
• The Wind Rises

Up to date:

A teljes lista elérhető az Akadémia oldalán.

Január 16-26. között, idén 30. alkalommal kerül megrendezésre az 1984-ben alapult Sundance Filmfesztivál. A közelgő időpontra és a jubileumra való tekintettel egészében szólunk néhány szót a világ egyik legkiemelkedőbb, független- és kezdőfilmes tehetségeket felkaroló filmes eseményről.

A Sundance egy korábbi filmfesztiválból, az 1978-ban elindult Utah/US Film Festival nevezetű rendezvényből nőtte ki magát, 1984-ben alakult át az azóta is működő formátummá. Ez pedig Robert Redford (Távol Afrikától, A suttogó) amerikai filmszínész, producer és rendező nevéhez köthető, aki az eseményt egy 1969-es western-ről nevezte el: a Butch Cassidy és a Sundance kölyök-ről, melyben az utóbbi főhőst ő alakította.

Az Oscar-díjas filmművész 1981-ben kezdte a Sundance megszervezését, amikor az azóta is helyszínül szolgáló Utah államban (azon belül is az általa alapított Sundance nevű téli üdülőtelepen) összeült barátaival és kollegáival azt megvitatni, hogy miként lehetne az amerikai filmes termés minőségét emelni hivatalos keretek között. Így jött létre a Sundance Intézet, melynek elsődleges célja az álomgyár nagy stúdióitól függetlenül alkotó (indie - azaz "independent" filmeket készítő), és a pályájuk elején lévő filmesek felkarolása és támogatása. Sokszínű művészeti tevékenységükbe beletartozik a nemzetközi filmes képzések szervezése is (Magyarországon 1997 óta tartanak forgatókönyvírói műhelygyakorlatokat), filmfesztiválok létrehozása a világ több pontján, és már TV csatornájuk is van, a Sundance Channel. Az intézet támogatásával a Sundance filmfesztivál 1984-85 óta évente kerül megrendezésre minden év januárjában, Park City-ben, a mai napig a legünnepeltebb független filmes fesztivál az egész világon.

A szervezők szerint a Sundance legfontosabb célkitűzése az új hangok és alkotók üdvözlése, a tehetségek bátorítása és támogatása, valamint a filmes termés sokszínűbbé válásának elősegítése. Az esemény hivatalos programjában játék- (pl. amerikai drámák) és dokumentumfilmek egyaránt megtalálhatóak, számos rendkívül alacsony költségvetésű film mutatkozik be, és az utóbbi időben egyre növekvő számban képviseltetik magukat nemzetközi produkciók is. A Sundance-re érkező filmek többségének gyakran a bemutatás idején még nincs forgalmazója, ezért a filmes esemény kiváló lehetőség a független rendezők munkái iránt érdeklődő forgalmazó cégeknek az ügyféltalálásra, és persze az alkotóknak is sikeres pályájuk elindítására.  

Márpedig a befutásra nem kevés példa volt a Sundance történetében. Az 1989-ben bemutatott, Soderbergh rendezésében vászonra kerülő Szex, hazugág, videó sikerére Hollywood is felfigyelt, ettől az évtől kezdve egyre nevesebb alkotók látogatták a fesztivált. Soderberghnek pedig „stúdiósként” is bejött az élet (Oceans’ trilógia, Magic Mike, stb). De a Sundance zsűrije fedezte fel Tarantinot (Kutyaszorítóban, 1992), Kevin Smith-t (Shop-Stop, 1994) és Robert Rodriguezt is (El Mariachi – A zenész, 1992). A 2000-es évek környékén pedig a fesztiválon bukkant fel többek között Nolan Memento-ja, és a Donnie Darko.  Színészek közül Jennifer Lawrence és Liv Tyler is innen indult el siker útján, a Sundance Filmfesztiválnak tehát számos ma már ismert szakmabeli köszönheti a kezdeti lökést.

A filmes szakemberekből álló zsűri válogatásába csak az igazi művészi értékkel bíró filmek kerülhetnek be, ezért a verseny mindig rendkívül szoros. Az idei, jubileumi fesztiválra mintegy 12 ezer filmből választották ki a mustrára kerülőket. Így végül 37 ország 118 filmje száll versenybe a független filmesek és pályakezdő alkotók legmérvadóbb díjáért. Előreláthatóan az idei, 30. alkalommal megrendezésre került Sundance-t az érettebb témák jellemzik, amik a felnőttebb korosztályt szólítják meg – a középkorúságot elérő fesztiválra is igaz tehát a folyamatos érés. Másik érdekesség, hogy ez évben a műfaji filmek is jelentősebb arányban képviseltetik magukat, a lelkes érdeklődők láthatnak melodrámát, vígjátékot, horrort, thrillert és westernt egyaránt.

Vajon idén milyen lesz a Sundance visszhangja?

PanAma

Carl Rinsch első egész estés filmje, a 47 Ronin története egy valós Japán legendán alapul. A 18. század kezdetén 47 szamuráj vezető nélkül marad – tehát Roninná vált –, miután az uruk rituális öngyilkosságot kénytelen elkövetni egy palotai hivatalnok megsebzése miatt. A szamurájok követik becsületkódexüket, a busidót: hogy helyreállítsák uruk becsületét, bosszút állnak. Természetesen a korabeli japán törvények súlyosan büntették a gyilkosságot, még ha alapos indokkal történt is. Ezáltal válhatott ez a történet a hűség, az önfeláldozás, a kitartás és a becsület hirdetőjévé. A mai napig tovább élteti a legendát a minden év december 14-én, a Sengakuji Szentélynél megrendezésre kerülő fesztivál.

A 47 Ronin című film ezt a történetet dolgozta át. Szereplőket hagyott ki, módosított a meglévőkön, vagy épp újakat emelt be a történetbe. Ilyen új karakter lett például a Keanu Reeves által megformált félvér Kai, és a Ko Shibashaki által eljátszott Mika Asano úrhölgy. Az alaptörténetet a rendező ráadásként a nyugati ember által elképzelt japán, mágikus misztikummal is megfűszerezte.

A forgatókönyv rendkívül jól megírt, a bosszúnarratíva kiépítése szép és fokozatos. A film már az elején felkészít minket a történet végkifejletére, egyszerűen magába szippant: együtt lélegzünk a szereplőkkel, holott végig tudjuk, mi vár rájuk.  A sztori szép lassan vezet be minket ebbe a misztikus világba, hogy végül egy végső katarzis során váljunk egyé a filmmel. Persze a cselekmény nemcsak sötét, a kellő pontokon fel-felröppenő humor szikrája enyhíti, míg a nagyon halványan megrajzolt szerelmi szál egy még magasabb dimenzióba emeli a történetet. 

Sokan nem szerették, hogy a film kezdettől fogva ilyen konkrétan elárulja a zárlatot. Ennek több oka van, köztük az egyik, hogy a 47 Ronin történetét nagyon sokan ismerik, így számukra egy másfajta megközelítés nem lett volna izgalmas. Sőt, a sok magyarázkodás miatt a film elnyújtottá vált volna. De szerencsére elénk tártak mindent, így mi ahelyett, hogy azon törtük volna a fejünket, hogy mi fog történni, arra figyelhettünk, hogy hogyan történik. És meg kell, hogy mondjam, ehhez a látványvilág remekre sikerült. Az elején még kicsit féltem, hogy sok lesz a CGI, de pont ott és úgy használják, ahogy kell. Teljesen beleépül az elénk tárt világba. Különösen tetszett az rész, mikor – ez egyébként látható a nemzetközi trailerben – Kai arca előtt csapnak el a lángok és ő mögülük tekint ránk. Az a kép zseniális, számomra olyan volt, mint egy festmény. 

A 47 Ronint érdemes megnézni mindenkinek. A férfiaknak a pörgős akciójelenetekért, a hölgyeknek a reménytelen romantikus szálért (érzékenyebbeknek zsepi kötelező), a japán kultúra kedvelőinek a varázslatos világért, a történelem iránt érdeklődőknek pedig az ábrázolt legendáért.

Bár a 47 Ronin nagyon tetszett, mégsem fogom megadni neki a 10 pontot, mert a trailer egy teljesen különböző filmet ígér: olyan helyekre teszi a hangsúlyt, ami az egész alkotásra ránézvén nem ott van. A film egy másik történet a bemutatóhoz képest. Ritkaságszámba megy ugyan (főképp a trailerek hatásvadász jellege, és nézőfogó célzata miatt), de amit moziban megkapunk, az sokkal jobb.

9.5/10

RDorka

Ryan Gosling nevét ismeri az egész világ, garancia a női nézőközönségre, De hogy a fiúk se unatkozzanak, maszkírozzuk el Sean Penn-t, és adjunk a kezébe egy pisztolyt, hogy játszhassa a kemény gengsztervezért. Aztán lesz itt minden, ami szem-szájnak ingere: fegyverek, jó nő, tiltott szerelem, meg természetesen lassított jelenetben fröccsenő vér, mert bár indokolatlan, de legalább jól néz ki. "A keresztapa is siker volt, miért ne sikerülhetne nekünk is?" – Valahogy így gondolkozhattak a Gengszterosztag alkotói. Így hát létrejött valami, amiről egyelőre eldönthetetlen, hogy egy rossz vicc akarna lenni, vagy vegyük nagyon is komolyan. De mindegy is, a lényeg, hogy a fiúk jól szórakoztak a forgatáson.

A helyszín Los Angeles, a negyvenes-ötvenes években járunk, a várost Mickey Cohen (Sean Penn) uralja: a kábítószer, a kuplerájok és a titkos játékbarlangok királya ő. Az angyalok városa már megint a mocsokban fuldoklik, főleg mivel a rendőrség is Cohen kezében van. De mint az lenni szokott, pár lelkes, vállalkozó szellemű zsaru: John O'Mara (Josh Brolin), Jerry Wooters (Ryan Gosling), valamint veteránokból álló bandájuk helyes útra akarja terelni a várost.

Nem lett volna ez rossz film, ha Ruben Fleischer tudatosítja magában, hogy műfajt akar-e váltani vagy marad annál, amiben már sikereket ért el. A rendező ugyanis nagyon jó volt korábban a vígjátékok világában, neki köszönhetjük például a Zombielandet is. A Gengszterosztag esetében azonban felemás lett az eredmény. Hol nagyon komoly akar lenni, hol műfajparódiába csúszik át. Utóbbi működhetett volna – ha egy egyedi film noir-paródia születik a filmből. De a kemény krimi vonalhoz sem hiányzott sok, a nyitójelenet egyenesen zseniális. Így viszont maradt a „két szék között a pad alá” esete.

Az operatőri munka mindenesetre dicsérendő, Dion Beebe remek munkát végzett, mint már annyiszor (Chicago, Collateral, Egy gésa emlékiratai stb.). A képek nagyon jól megidézik a kor hangulatát, a cigarettafüstös csehókét és a sötét utcákét – a vörös az vörös, és Emma Stone-nak nagyon jól is áll.

Szó mi szó, a Gengszterosztag nem rossz popcorn film, sőt, lehet rajta nevetni (még ha nem is ez volt a cél), meg néhol megbotránkozni a brutalitástól, ám ennél sajnos nem több. De legalább nem is kevesebb.

6/10

Kockás

Luke Scott 2012-es kisfilmje, a Loom az édesapa, Ridley Scott által 1982-ben filmre vitt sci-fi klasszikus, a Szárnyas fejvadász (Blade Runner) nyomasztóan disztópikus világából táplálkozik. A rövidfilm külön érdekessége, hogy a RED-del együttműködve, kizárólag az ő kameráikkal rögzítették, a Loom ezzel mintegy programfilmjévé is vált a RED Camera új technológiájának (pl. 4K format).

Tommi Galvan (Giovanni Ribisi) biokémikusként dolgozik a „Szép Új Világ” egyik kutatólaboratóriumában, ahol a megfelelő minőségű mesterséges élelem kifejlesztése a cél. A napok monotonok és egyformák, a munkahely fojtogató légköre és a növekvő felelősség a hős neutrális érzelmeket közvetítő arcrezdüléseiben is érzékelhető. Aztán kiderül, hogy időről időre, titokban kicsempész egy rendkívül értékes anyagmintát, a DNA-t (Deoxyribonucleic acid). Steril, már-már börtönszerű otthonában ugyanis egy féltve őrzött „kincse” van, amit ezzel a szerrel táplál – csakhogy a hatóság rájön az illegális tevékenységre.

A titok tényleges kiderüléséig vezető, a suspence kifinomult felkeltéséért és a közegfestésért felelős expozíció rendkívül elnyújtott – következetesen viszi a Szárnyas fejvadász kiüresedést sugalló tempóját. Tommi Galvan mindennapi rutinjában érzékelhető az egész disztópikus világ lejegelt személyiségeinek tragédiája. Itt mindenki börtönben él, a börtön pedig a világ. Az érzelemmentes, szigorúan szabályozott közeg ábrázolása (betonszerű/börtöndíszlet, a fényképezés jellege, napi ellenőrzés, sterilizálás) pedig arra ösztönzi a nézőt, hogy a legapróbb elütő részletre is odafigyeljen. A feszültség adagolása nagyon kifinomult, Luke Scott tagadhatatlanul magában hordozza a papa tehetségét. Így a titok kiderülésénél már gyakorlatilag tűkön ülünk, és a történetben érzékelünk valami horrorszerű (szinte hitchcocki) borzongást, pedig szó sincs ilyesmiről. Itt nincs rém, csak egy nagyon furcsa szerelem. A történet teljes megértéséhez azonban mindenképpen szükségeltetik az alapmű, a Szárnyas Fejvadász ismerete.

A disztópikus világ ábrázolását az alkotók zseniálisan oldották meg – a fényképezés rendkívüli, Dariusz Wolski (Prometheus, Alice Csodaországban) munkáját dicséri. A világítás minden jelenetben kifinomultan, hátborzongatóan megtervezett – van, hogy csak nehezen kivehető, titokzatos sziluetteket látunk. A rideg munkahelyi közeg képeinek ellensúlyozására az alkotók helyenként stilizált fényáradatokat használnak – bizonyos jelenetek kékben, pirosban, vagy épp zöldben úsznak. Ez kissé paradox módon beszippant a Loom világába, miközben elidegenít. Az antiutópikus ábrázolás ilyen módja előtt talán nem csak az idősebb Scott, de Orwell és Huxley is kalapot emelne.

Szép munka! Folytassa, Mr. (Luke) Scott!

8/10

PanAma

A Loom angol felirattal itt megtekinthető.

Orosz Dénes második egészestés filmrendezése, a Coming out nagy port kavart számos vitatott elemével, és a média valósággal szétcincálta a művet. Mindez nem hátráltatta (sőt, valljuk be, valószínűleg a rossz hír pont, hogy segítette) abban, hogy a film átlépje a 100 000-es össznézettséget január elején. Magyar film rég teljesített ilyen jól a mozikban.

Csányi Sándor egy híres médiaszemélyiséget alakít, akit Eriknek hívnak. Erik nyíltan meleg, és népszerű rádióműsorában, a Coming outban hasonszőrű társainak ad tanácsot, vagy épp mocskolódó homofób betelefonálókat szerel le ügyesen. Mindeközben boldog párkapcsolatban él barátjával, Balázzsal (Karalyos Gábor), és esküvőre is készülnek külföldön. A komplikációk akkor kezdődnek, amikor egyszer csak egy varázslat (magára hívja a sorsot) vagy fizikai baleset (kilép egy motoros elé, és fejsérülést szenved el) következményeként hirtelen melegből heteroszexuális lesz.

Ez az a motívum, ami a legnagyobb felháborodást és visszhangot keltette, de messze nem a film egyetlen problematikus eleme. Orosz Dénes, aki a forgatókönyv elkövetéséért is felel, számos meleg és egyéb (például szélsőjobbos) sztereotípiát kijátszik, hol közvetlenül, hol azzal próbálva enyhíteni őket, hogy kifordítva tálalja azokat, a szerepeket felcserélve. A film alapvetően egy nagyon egyszerű romkom sémára épül, annak csavarjaival és fordulataival (ilyen a doppelgänger-motívum megjelenése, mint félreértések forrása: Erik nem létező ikertestvére). A bevált sablon azonban nem működő elemekkel töltődik fel: gyenge filmtechnikai megoldások, színészi alakítások és együgyű poénok sorával.

Erik a baleset után szerelmes lesz az őt ápoló orvosnőbe (Tompos Kátya), miközben senki se sejti, hogy a férfi már nem az azonos neméhez vonzódik, sőt, meleg társai még meg is választják a Mások Egyesületének új elnökévé. Mindeközben egy szélsőjobboldali újság riportere (Für Anikó) kompromittáló képeket készít róla és új szeretőjéről, de nem ő lesz az, aki lebuktatja Eriket. Egy kifordított coming-out szituációként a férfi a meleg közösség elnökévé választásakor a pódiumon bevallja: ő a nőket szereti. Azonban az óriási botrány után, a végén a műfajilag elvárható fordulat elmarad: Erik nem alakul vissza meleggé, helyette szerelmet vall kezelőorvosának, Lindának. Egy szép zárlatként, mint röntgenkép látjuk őket csókolózni, elmondva ezzel a film valódi üzenetét: legbelül mind ugyanolyanok vagyunk, legyél nő vagy férfi, hetero vagy meleg.

A film üzenete azonban elsiklik. Hiába a csontvázak, a férfi-női szerelem (az „igazi varázslat”) győzedelmeskedik a végén. Az utolsó utáni felütésben a már heteroszexuális Erik egy éppen összeházasodó, boldog meleg pár esküvőjén van, ahol meglátjuk, hogy régi társa, Balázs is új kapcsolatra talált. A jeleneten az érződik, mintha Orosz Dénes izzadtan próbálkozna helyrehozni mindazt, amit a film azt megelőző részében a melegek ellen elkövetett.

Ha nem hiszünk se a varázslatban, se a motorbaleset által okozott „gyógyulásban”, értelmezhetjük a filmet úgyis, mint egy elnyomott-heteroszexuális férfi önmegismerésének eposzát. Erik karaktere kiskorától kezdve kiközösítés áldozata, de felnőttkorára végre a meleg közösségben megleli az otthont: itt befogadják és elfogadják, sőt, felnéznek rá bátorsága miatt. Emellett más kirekesztetteken is segíthet. De amikor Lindával a szerelem, mint villámcsapás érkezik meg az életébe, rájön, hogy mindvégig ámította magát: ő nem meleg, mindössze egy feminin tulajdonságokkal rendelkező férfi, aki a nőket szereti. Ha Eriket kezdettől egy félreértett heteroszexuálisként értelmezzük, talán kevésbé sértő magára találása is. Ez azonban nem menti meg a filmet gyenge kivitelezésétől. A Coming out romantikus komédiaként is csődöt mond.

5/10

Szamár