Facebook-oldalunk

Kedvelj minket a Facebookon is! A cikkek mellett rövidebb híreinket és játékainkat is ott osztjuk meg, illetve filmes idézeteket, képeket is találhatsz!

Bloglovin'

Rovataink

">

Heti mozibemutatók

  • Mia Hansen-Love: Éden
  • John Edginton: Genesis: A siker útja
  • Simon Curtis: Hölgy aranyban
  • George Miller: Mad Max – A harag útja
  • Gillian Greene: Rekviem egy macskáért
  • Elizabeth Banks: Tökéletes hang 2.
  • Martin Provost: Violette

 

tovább »

Támogatónk

galaktika.jpg

Nincs egyensúly. Nincs változás.

2014. március 7. 19:22 PanAma

Érdekes eredmény születik, ha egy rendező saját magától idéz. Roman Polanski 2011-es filmje, Az öldöklés istene megrázó, elgondolkodtató alkotás, amelyben egy korábbi alkotásával, a Kés a vízben-nel sajátos párhuzamok lelhetők fel.

A Kés a vízben 1962-ben rendezett, elsőfilmes mű. Polanski ezt még hazájában, Lengyelországban forgatta, egészen fiatalon, de első filmhez képest nem jellemzi amatőr túlzsúfoltság és esetlenség. Biztos lábakon álló mű. Sajnos eme filmje után a reménytelen politikai helyzet miatt emigrált, ám külföldön ragyogóbb karriert épített (gondoljunk csak A zongoristára).

kes_vizben.jpg

De hogy mi köze is van ennek a műnek Az öldöklés istenéhez?

Az öldöklés istene a Kés a vízben-hez hasonlóan a címével minimum a thriller műfaját idézi fel bennünk, akár a horrorét is. Ám Polanski szinte gúnyosan megtéveszt bennünket mindkét esetben! A filmek (Kés a vízben-nek legalábbis egy része) zárt szituációs drámák (vö. Tizenkét dühös ember, A vizsga, Öldöklő angyal – innen Polanski filmjének magyar címe, az eredeti: Carnage) kevés szereplővel, főként dikcióra és kevésbé az akcióra építve.

A műveket az is egymáshoz közelíti, hogy az adott korra jellemző nemzedéki közérzetet/konfliktust állítják középpontba. Csak ez a Kés a vízben esetében a ’60-as években két markánsan elkülönülő generáció: az idősebb, jól szituált, a társadalom hazug szabályait jól ismerő és azoknak behódoló nemzedék; valamint a fiatal, társadalmon kívüli lázadók. Mindezen szembenállás pedig egy nyári vitorlázás történetébe ágyazva jelenik meg (a vitorláshajó képezi a zárt szituációt) sajátos végkimenetellel.

Az öldöklés istenének esetében ez a konfliktus és a nemzedéki közérzet kicsit összetettebb, de kapcsolatot mutat az elődfilmmel. Az alkotás nyitánya totálból indul, amelyen sejtelmesen látunk egy agresszív játszótéri jelenetet: két gyermek összeverekedik. Ám a kamera nem megy bele a történésekbe, csak megfigyel – ezzel jelezvén, hogy nem itt kell keresni az alkotás magvát. A valódi történet csak ezután kezdődik el. Középosztálybeli, otthonosan berendezett lakásba csöppenünk, ahol a gyermekek szülei a felvezető incidens kapcsán összeülnek beszélgetni. A markáns, erőteljesen tipizált és kritikusan megfestett karakterek színre vonulnak. Van itt folyton telefonáló, érzéketlen és karrierista (nem éppen családapa) üzletember; a hozzá illő, csinos, szexis, ám hazug és némiképp butuska feleséggel. A másik oldalon meg az uralkodó, már-már pszichopata módon önmagát érvényesítő, ’túlemancipált’ anya és az elnyomásban élő, kevésbé művelt, házasságába belerokkant, whiskyt vedelő apa.

carnage468x600.jpg

De hol itt az egyensúly? Sehol – Polanskihoz híven. A látszat és a maszkok alól a cselekmény előrehaladtával egyre élesebben bukkannak elő a torz személyiségek és hazug életek, miképpen a Kés a vízben esetében is. Mi miatt? Mert két kölök összeverekedett? Dehogy, az csak az elindító szál: a történet központjában a felnőttek bábjátéka áll, mely előbb-utóbb szükségszerűen nyílt lapokkal kell, hogy folytatódjon ők a modern társadalom karikatúrái, ahogy annak idején a Kés a vízben hősei. A zárlat rendkívül váratlan és nagyon modern: nincs változás. Csak otthagyjuk a lakásban a saját élethazugságaikra rádöbbenő, megkeseredett és léthelyzetükbe belerögzült szereplőket. Feloldozást vagy elégtételt nem ad a rendező.

Ennek megjelenítésére pedig Polanski kiket szerepeltet? Kate Winsletet (A felolvasó), Jodie Fostert (Pánikszoba), Christoph Waltzot (Becstelen brigantyk), John C. Reillyt (Chicago). Egyértelműen zseniális színészcsokor, a játékaik pedig magukért beszélnek!

Carnage7.jpg

Ezt a sajátosan művészi alkotást, Az öldöklés istenét főként azoknak tudom ajánlani, akik szeretnek az emberek álarcai mögé látni, élvezik a váratlan és feszült fordulatokat, nyitottak a modern megoldásokra és persze nem bánják, ha borzongató érzéssel kell otthagyniuk a szereplőket!

9/10

A film színpadi változatát jelenleg Magyarországon a tatabányai Jászai Mari Színház játssza kamaradarabként. És bár a színházi Az öldöklés istene sok ponton eltér a filmtől (és jóval erőteljesebben dolgozik a humor eszközével), zseniálisan rendezett, csodás színészi alakításokkal tűzdelt adaptáció lett. Aki csak teheti, nézze meg! Erősen ajánlott.

PanAma

A bejegyzés trackback címe:

https://kinoglaz.blog.hu/api/trackback/id/tr365848866

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása